Trump szerint Putyin találkozni akar vele

külföld
január 10., 07:06

Putyin elnök találkozni akar. Ezt még nyilvánosan is elmondta, és ezzel véget kell vetnünk a háborúnak. Ez egy véres káosz” - nyilatkozta Donald Trump csütörtökön a republikánus kormányzókkal tartott találkozója előtt.

Trump szerint a találkozót már szervezik, de pontos dátumot nem közölt.

photo_camera Putyin és Trump 2019-es kézfogása Oszakában.
Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI/AFP

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ orosz hírügynökség megkeresésére azonban csütörtökön azt mondta, Putyin örömmel fogadja Trump kapcsolatfelvételi szándékát, de egyelőre nem érkezett hivatalos megkeresés hozzájuk. Hozzátette azt is, szerinte helyesebb lenne előbb megvárni, hogy Trump hivatalba lépjen.

Trump korábban többször is kijelentette, hogy megválasztása után 24 óra alatt véget fog vetni az orosz-ukrán háborúnak, ám hogy ez a 24 óra mikor kezdődik, azt nem körvonalazta. Néhány napja az oroszok közölték: a nemrég újraválasztott amerikai elnök és csapata egyelőre nem javasolt semmi olyat, ami Moszkva számára érdekes lehet az ukrajnai háború befejezésével kapcsolatban.

Trump beiktatására január 20-án kerül majd sor.

via Reuters, BBC