Menczer: Senki sem gondolhatja, hogy aki az időseket lenézi, az majd pont a cigányokat és a szegényeket fogja szeretni

POLITIKA
február 05., 14:34

A Tisza Párt bejelentette, hogy csütörtökön indítja a jövő hét végéig tartó Tűzifa programját: olyan rászorulóknak fognak tűzifát osztani, akik sem állami, sem önkormányzati segítséget nem kaptak, de a tüzelőjük elfogyott. „A segítségnyújtás országos összefogás eredménye, amihez kellett rengeteg jószándékú ember, a Tisza Szigetek hálózatának közösségi munkája és az európai parlamenti képviselők havi felajánlása a Ludas Matyi Alapba” – írja a párt. Magyar Péter pártelnök Ózdon fog tűzifát osztani, és meglátogatja a Hétes telepi fürdőházat is, amit a Tisza Párt felajánlásából újítanak fel.

A bejelentés után nem sokkal posztolt Menczer Tamás, aki próbálja a pártpolitikai eseményeket úgy keretezni, mintha Magyar Péter az ő kihívója lenne, és ez az egész demokratikus küzdelem valójában nem más, mint kettejük, japán animébe illő, személyes ellentéten alapuló élethalálharca. Menczer egy ózdi férfi munkakereséséről írt, majd a posztját így zárta:

„A térség rászoruló lakóinak – romáknak és nem romáknak - természetesen nem alkalomszerűen, hanem rendszeresen segítettünk eddig is, és ez így lesz a jövőben is.
A Belügyminisztérium Esélyteremtési Főigazgatósága Ózdon 3 gyerekházat és 3 tanodát támogat, a közfoglalkoztatási program keretein belül varrodát működtet. Ma Magyarországon a roma férfiak 81 százaléka dolgozik, ez az arány az Európai Unióban mindössze 58 százalék, mi vagyunk az elsők az Európai Unióban. A roma nők foglalkoztatása 44 százalékos, szemben az uniós 28 százalékos aránnyal. Természetesen rengeteg feladatunk van még, nem vagyunk az út végén.

De egy biztos: senki sem gondolhatja komolyan, hogy aki az időseket lenézi és büdösszájúzza, az majd pont a cigányokat, a szegényeket fogja szeretni…”

Menczer Tamás tehát arról írt, hogy:

ha – a felemlegetett – Magyar Péter az időseket is lenézi, akkor a cigányokat és a szegényeket pláne nem fogja szeretni.

photo_camera Fotó: Kristóf Balázs/444

Hogy a Fidesz kommunikációs igazgatója milyen hierarchikus rendben képzeli el a társadalmat, és hogy mi a fokmérője nála az egyes emberek szerethetőségének, az még nem teljesen tiszta, de ezek szerint úgy gondolja, az időseket könnyebb szeretni a cigányoknál vagy a szegényeknél.