
A konzervatív néppárt, az ÖVP és a szociáldemokrata SPÖ újrakezdte a tárgyalásokat Ausztriában egy lehetséges koalícióról, írja a Süddeutsche Zeitung. A lap értesüléseit mindkét párt megerősítette. Az ÖVP pártközpontja szerint: „tárgyalások folynak arról, hogy lehetséges-e az együttműködés és a kormánymegállapodás megkötése”. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikorra várható eredmény, de osztrák sajtóértesülések alapján a Süddeutsche azt írja, hogy akár jövő hétre is megállapodhatnak.
Ausztriában szeptemberben tartottak parlamenti választást, azóta nem állt fel az új kormány. A választást a szélsőjobbos FPÖ nyerte 28,85 százalékkal a 26,27 százalékot szerzett ÖVP és a 21,14 százalékos SPÖ előtt. Októberben mégsem a győztest, hanem a második helyezett Néppárt vezetőjét kérte fel kormányalakításra Alexander van der Bellen köztársasági elnök. A két centrumpárt azonban hiába gyúrta egymást hosszasan, január 3-án a koalíciós tárgyalások eredménytelenül zárultak.
Az államfő három nappal később az FPÖ elnökét, Herbert Kicklt kérte fel a kormányalakításra. Ekkorra a pártja már messze a legnépszerűbb volt a közvélemény-kutatóknál: január első napjaiban 36-37 százalékra mérték, majdnem kétszer annyira, mint amennyin az ÖVP (21%) és az SPÖ (19%) együtt állt. Csakhogy az ÖVP és az FPÖ koalíciós tárgyalásai is zátonyra futottak a múlt héten, amiből a választók szimpátiáját tekintve, az SPÖ jött ki legjobban: a népszerűsége február elejére 22-23 százalékra nőtt, míg az ÖVP-é 19 százalékra csökkent, de veszített népszerűségéből – bár továbbra is első – az FPÖ, amely támogatottsága most 32-33 százalékos.
A most újrakezdett tárgyalások legnagyobb vitás pontja továbbra is a költségvetés és annak finanszírozása. Ausztria súlyos gazdasági válság közepén van, a munkanélküliség növekszik, magas a költségvetési hiány, és a 3,5 százalékos januári infláció a negyedik legmagasabb volt az eurózónában. Ha nem születik mielőbbi megállapodás a megtakarítási célokkal jellemezhető költségvetésről, uniós túlzottdeficit-eljárás is fenyegeti országot, írja a német lap.
Az ÖVP-nek és az SPÖ-nek csak egy szavazatnyi többsége van a parlamentben. A Zöldek és a liberális Neos azonban már jelezték, hogy bizonyos kérdésekben támogatni tudnának egy ilyen kétpárti koalíciót a parlamentben.