
Sok minden történt a szerdai Fővárosi Közgyűlésben, de az egyik legnagyobb csörte Bódis Kriszta, a Tisza párt szakértője körül volt. Történt ugyanis, hogy szavazni kellett volna a Fővárosi Szociális Közalapítvány kuratóriumi tagjairól, eredetileg öt emberről. Aztán a Tisza frakció kérésére Karácsony Gergely főpolgármester beadott egy módosítót, hogy Bódis Kriszta és Incze Zsuzsa is legyen tag.
Ami nagyon nem tetszett a Fidesznek, úgyhogy rögtön kampányba kezdtek.
A szociális szakember és író Bódis neve először a Tisza párt múlt heti kongresszusán vált ismertebbé a szélesebb nyilvánosság előtt, egy héttel azután, hogy az általa alapított Van Helyed Alapítvánnyal közösen a Tisza 46 rászoruló családnak osztott ki tűzifát Ózdon. Ő kerülhet most be annak a fővárosi alapítványnak a kuratóriumába, amely többek között a Fővárosi Szolidaritási Alap pályázati pénzeit intézi, ami miatt a Fidesz pénzosztónak tartja.
A Fidesz, vele együtt pedig a kormánypropaganda teli gőzzel kezdte el nyomni, hogy Bódis LMBTQ-aktivista és támogatja a migrációt. Szentkirályi Alexandra fideszes képviselő azt mondta, „Bódissal nem az a baj, hogy nő, hanem hogy tőről metszett lobbista, Soros-ügynök”, a Meseország mindenkié egyik szerzője, és ő írta a Csipkejózsika című „LMBTQ-propagandát terjesztő” könyvet.
(A másik jelöltről, Incze Zsuzsáról, az eltűnt gyerekekkel foglakozó Csellengők című műsor alapító szerkesztő-riporteréről nem igazán esett szó.)
A Fidesz azért kritizálta a Tisza frakcióját, hogy azért kell zárt ülésen szavazni Bódisról és a kuratóriumi tagságokról, mert a párt nem meri felvállalni a jelöltjét. A párt először azt kommunikálta, hogy nem ők kérték a zárt szavazást, mire Karácsony Gergely később elárulta, hogy egy másik testület tagjelöltje, Karácsony Mihály (nem rokon) kérte azt.
Később a tiszás Ordas Esztert megkérdeztük a zárt szavazásról: Arról beszélt, a pénteki frakcióvezetői egyeztetés után – ahol felvetették, hogy Bódis és Incze Zsuzsa is legyen a kuratórium tagja – óriási támadássorozatot indított Bódis ellen a Fidesz. „Próbáltuk egy bizonyos pontig kezelni ezt az ügyet, majd arra jutottunk, hogy inkább zárt szavazás legyen ebből”, majd úgy döntöttek, hozzák vissza inkább nyíltra, és próbáljanak megállapodni azokban a nevekben, akit mindenki elfogad.
A Magyar Péter Tisza pártelnököt is nyíltan támogató Bódis ellen a fideszesek ráadásul teljesen más témák kapcsán (például a Rákosrendezőről szóló vita) álltak bele a Tisza frakciójába, amit Karácsony Gergely többször is megpróbált megakadályozni. Egy ponton már a Tisza politikusai is elkezdtek más témák alatt válaszolni a fideszes provokációra.
A tiszás Barna Judit számon kérte Szentkirályit, mondván „hogy meri a szájára venni Bódis Kriszta nevét, aki 20 éve a legszegényebb embereket segíti. Ön, aki csak TikTok-videókat gyárt, kaszinókat üzemeltet, hazudik, ne vegye a szájára Bódis nevét.”
A Fővárosi Szociális Közalapítvány kuratóriuma is tiltakozott a Fővárosi Közgyűlésen történek miatt: a kuratórium jelenlegi tagjai közölték, függetlenül attól, hogy a közgyűlés beszavazza-e Bódist vagy sem, szolidárisak vele, aki a „méltatlan, gyűlöletkeltő” megnyilatkozások célpontja volt.
A botrányos vagdalkozás után délután hatkor kiderült, hogy a szavazásból nem lesz semmi, ugyanis Karácsony visszavonta a több kinevezést is tartalmazó javaslat ezen részét. Karácsony nem indokolta a lépést, csak annyit mondott, hogy nem Bódis miatt döntött így, hanem további egyeztetésre van szükség az ügyben.
Erre Szentkirályi azt mondta, szerinte valójában Magyar Péterék táncoltak vissza. NO MIGRATION, NO GENDER, NO BÓDIS! – írta a posztja végére Szentkirályi.
Majd a tiszás Ordas kérte Karácsonyt, hogy mégiscsak szavazzanak Bódisról, amire a fideszes Gulyás Gergely (mármint az önkormányzati képviselő) értetlenkedett: „Visszavonja a visszavonást?” Karácsony erre azt mondta, nem vonja vissza, külön szavazás lesz róla, majd a képviselők elmentek egy hosszabb szünetre.
A szünetről visszatérve már láthatóan fáradt volt mindenki. Amikor az ügyrendi kérdéseknél Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője csatlakozott a javaslathoz, hogy a kuratóriumi tagságokról szóló szavazás esetében minden egyes névről egyesével szavazzon a közgyűlés, Karácsony a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójához fordult pár szóra, majd azt mondta:
„A négyes számú napirendi pontot, személyi előterjesztéseket, úgy ahogy van visszavontam. Ez szintén az SzMSz-ben rögzített lehetősége az előterjesztőnek a szavazás megkezdése előtt erre van lehetősége. Lesz még időnk akkor átgondolni ezeket a személyi javaslatokat.”