menu
search
account_circle

A Tate fivérek visszatértek Romániába

külföld
március 22., 16:42

Visszatértek Romániába az amerikai-brit kettős állampolgárságú Tate fivérek, akiket a helyi hatóságok nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális kizsákmányolással, pénzmosással, bűnszövetkezet létrehozásával és a tanúk megfélemlítésével gyanúsítanak, írja az Euronews. A csatornának érkezésük után azt nyilatkozták, hogy

„Azok után, amin keresztülmentünk, igazán megérdemeljük azt a napot a bíróságon, amikor kimondják, hogy semmi rosszat nem tettünk, és hogy eleve nem kellett volna bíróság elé állnunk. Soha nem kellett volna börtönbe kerülnünk. Soha nem kellett volna lefoglalni a vagyonunkat. Soha nem lett volna szabad rágalmazni a nevünket. Bárki, aki elhitte ezt a szemetet, annak különösen alacsony az IQ-ja.”

photo_camera Fotó: DANIEL MIHAILESCU/AFP

A Tate fivérek várhatóan hétfőn jelentkeznek a román rendőrségen, hogy eleget tegyenek a hatósági felügyelettel járó formalitásoknak.

A nőgyülőlő influenszer és testvére február végén hagyták el Romániát, addig utazási tilalom alatt álltak, miután három évvel ezelőtt letartóztatták őket, és nemi erőszak, emberkereskedelem és pénzmosás vádja miatt indult ellenük büntetőeljárás. A vádakat természetesen tagadják.

A Tate testvéreket az Egyesült Királyságban is körözi a rendőrség nemi erőszak és emberkereskedelem vádja miatt. A kettős, brit-amerikai állampolgárságggal rendelkező testvérpárnak korábban megtiltották, hogy elhagyják Romániát, de a jelek szerint ezt a tilalmat most feloldották.

Románia miniszterelnöke korábban tagadta, hogy az amerikai kormány nyomást gyakorolt volna rá, hogy a Tate testvérek az Egyesült Államokba utazhassanak.