menu
search
account_circle

A DK szerint időtlen idők óta nem volt ilyen népszerű a DK, a fővárosban 52, vidéken 11 százalékon állnak

POLITIKA
március 24., 11:42

„A DK valós támogatottságát az elmúlt időszak időközi választásai mutatják, nem a bizonytalan eredetű »közvélemény-kutatások«” – ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót, illetve küldött a sajtónak közleményt Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke.

Az örömteli következtetések levonására az adott okot a DK számára, hogy az országgyűlési képviselői pozíciójáról lemondott – korábban jogerősen elítélt – Varju László az időközi választáson harmadjára is mandátumot szerzett a körzetében vasárnap, amikor is megkapta a leadatott szavazatok 52 százalékát. Emellett január elején Dombóváron is mérhető eredményt ért el a DK jelöltje – Takács László 11 százalékot kapott –, más kérdés, hogy ott a Fidesz felmosta a padlót az ellenfeleivel.

Molnár Csaba szerint az a tanulság, hogy bizonyos, magukat „közvélemény-kutatónak” nevező cégek pénzért, megrendelőik kérését teljesítve hazudnak a DK támogatottságáról, a valós támogatottságot azonban az elmúlt időszak időközi választásai mutatják. Azt mondta: „nem hittük, hogy lehet nagyobb vesztese a tegnapnak a Fidesznél, de van: a Nézőpont és a Medián még a kormánypártnál is nagyobbat buktak tegnap este”.

Varju-népszerűsítés a Demokratikus Koalíció 2025. március 14-ei rendezvényén
photo_camera Varju-népszerűsítés a Demokratikus Koalíció 2025. március 14-ei rendezvényén Fotó: Németh Dániel/444

A Medián legutóbbi, március eleji felmérése szerint a választani tudó biztos szavazók körében a Tisza Párt 46, a Fidesz 37 százalékon áll, míg a kisebb pártok közül egyedül a Mi Hazánknak van esélye, hogy mandátumot szerezzen; a Kutyapártot 1, a DK-t 2 százalék választja el az 5 százalékos küszöbtől.

Molnár Csaba alelnök ugyanakkor a sajtótájékoztatón és a közleményben sem tartotta célszerűnek kiemelni, hogy a Varju László által megnyert újpesti választókörzet egyrészt hagyományosan „baloldali” – fideszes jelölt 2010 óta semmit sem nyert itt, és polgármester-választáson is csak 2014-ben tudott győzni a kormánypárt utoljára –, másrészt ahogy országosan sehol, úgy itt sem próbálkozott mandátumszerzéssel a Tisza.