Vádat emeltek azzal a futsaledzővel szemben, aki egy meccsen beverte egy tizenéves játékos orrát

bűnügy
május 05., 10:16

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki idén januárban egy U-17-es teremfocimeccsen okozott súlyos sérülést az egyik kiskorú játékosnak, tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Január 11-én a Balástyán rendezett futsaltornán a helyiek és egy idegen csapat mérkőzésén egy kisebb tömegjelenet alakult ki a pályán. Ezt látva a vádlott - a vendég csapat edzője - is berohant a pályára, és a hazai csapat egyik játékosát ököllel úgy megütötte, hogy eltörött az orra.

Az MLSZ adatbázisa szerint az incidens a 2-2-es döntetlennel végződött KSE Balástya – Bácsalmási PVSE U17-es mérkőzésen történt. Az MLSZ Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága eljárást indított az edzővel szemben, és eltiltotta a sporttevékenység végzésétől.

Az edzőt nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolják. A férfi bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

A címlapkép csak illusztráció.