
„Már lezárt perek is újranyithatnak, de ez az ügy a bíróságra tartozik” – kommentálta Nagy Márton gazdasági miniszter a devizahiteles ügyben hozott Európai Bírósági döntést.
Az Európai Bíróság hétfőn egy devizaalapú lízingszerződés ügyében hozott döntést, és kimondta, tisztességtelen, ha az árfolyamkockázatot teljes egészében az adósra hárítják, az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a szerződés érvénytelen, a havi törlesztőrészleteket és a költségeket vissza kell téríteni.
A Portfolió szerint Nagy Márton egy sajtótájékoztatón azt mondta, a kérdés az, hogy a bankok előzetesen tájékoztatták-e a lakosságot a kamatokból és árfolyamokból eredő kockázatokról.
Az OTP is reagált, azt írták, őket érdemben nem érinti az Európai Bíróság döntése. (A mondat az eredeti verzióban tévesen szerepelt, megjelenés után javítottuk.) Ez egyedi esethez kötődik, és azon az előfeltevésen alapul, hogy tisztességtelen volt az ügyféltájékoztatás. „Az OTP Bank devizahitel szerződéseiben az árfolyam kockázat feltárása tisztességes volt, ezt a bíróságok az erre irányuló fogyasztói perek elsöprő többségében (néhány egyedi, gyakorlati hibás esetet leszámítva) következetesen megállapították.”
Az MNB a Telex kérdésére azt írta, bírósági döntéseket nem kommentálnak, de miután az Európai Bíróság a Kúria kérelmére döntött, nyilván erre figyelemmel hozzák majd meg az ítéletet. „A hazai bíróságok a kúriai döntés alapján alakíthatják majd ki megfelelő ítélkezési gyakorlatukat.”
Hadházy Ákos és Jámbor András közben benyújtott egy törvényjavaslatot, hogy függesszék fel az összes devizahiteles eljárást.