A való életben is folytatódik a mélytrash: augusztusban még úgy volt, hogy a Házasodna a gazdában megismert cringe gazda végre tényleg megházasodik, és feleségül vesz egy nála 36 évvel fiatalabb, épp csak a 21. életévét betöltő lányt. Most azonban azt írja a Blikk, hogy József gazda esküvője dugába dőlt, miután a szülők szó szerint kimenekítették a felsőlajosi epertermesztő mellől az egyetemista lányt.
„A szülők nem támogatták a kapcsolatunkat, főleg az anyukája, és történt valami, amit magam sem tudok megemészteni. Júliusban Patríciának még volt egy vizsgája, ami nem sikerült, ezért Debrecenben maradt, majd visszajött hozzám, aztán egyszerűen elvitte az édesanyja. Nem értettem, mi történik, minden dugába dőlt. Azzal a kérdéssel ment el, hogy visszafogadom-e, mondtam neki, el sem engedlek, lezsibbadtam teljesen. Úgy nevelték a szülei, hogy ki tudják rántani alóla a szőnyeget. Ő még nem tud megállni a saját lábán, bizonytalan.”
Az 55 éves többgyerekes férfi azt mondta a lapnak, hogy a 21 éves lányt „pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja, július 8-án egy terepjáróval, emlékszem, pont esett az eső. Bennem összeomlott minden, én akkor nagyot csalódtam benne, úgy éreztem, hogy megszívatott.”
Egy teljes munkanapot töltöttem el tévézéssel, hogy kiderüljön ami eddig is nyilvánvaló volt.
Az RTL gazdás társkeresőjének Józsefje idén még nem mondta ki azt, hogy „punci”, de továbbra is minden mondata iszonyúan mélyre megy, csak hunyorogva és borzongva lehet hallgatni.
A felsőlajosi epertermesztőnél 36 évvel fiatalabb elsőéves egyetemista menyasszony egyelőre nem vállalta a vezetéknevét és az arcát.