Semjén: Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm
Semjén Zsolt jelentkezett felszólalni, két percet kapott. A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos DK-vádakra reagált, miszerint a gyermekotthonból – és más intézményekből is gyermekeket szállítottak fideszes politikusoknak. (Az eddig nem hangzott el, hogy Semjén Zsoltról lenne szó, Arató Gergely viszont az előző felszólalásában utalt egy bizonyos „Zsolti bácsira”) Semjén azt mondta: „ördögien felépített karaktergyilkosság, maga a vérvád, forrás nélküli rágalom”. A jogi lépéseket megtettük, tette hozzá.
Majd arról beszélt, hogy ő az, aki a leginkább felvette a harcot a pedofíliával. Szerinte nem kell a politikai nézeteivel egyetérteni, de ilyen aljasság a rendszerváltás óta nem volt.
„Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm. Ezt megismételte kétszer is.
A rendőrség és az ügyészség is vizsgálja az ügyet, őt is figyelheti, ellenőrzik. Ő ebben az országban a legátvilágítottabb ember, ezért nem hagyja magát tönkretenni és megfélemlíteni.
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr