„Az általam megakadályozott vagy megakadályozni kívánt projektek összértéke meghaladja a 400 milliárd forintot. Ezért írom le, hogy nem szándékozom öngyilkosságot elkövetni, és soha nem is volt ilyen gondolatom” – ez a kijelentés szerepel annak a levélnek az elején, amelyet Zábó Attila, Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere írt a képviselőtársainak a kerületben tervezett óriásberuházásokkal kapcsolatban. A nem nyilvános levél a HVG birtokába került.
Ebben a Demokratikus Koalíció politikusa részletesen kifejtette, hogy miért tartja elfogadhatatlannak azokat a következő évekre ütemezett építkezéseket, amelyeket – mások mellett – a szintén DK-s Kiss László polgármester szeretne keresztülvinni.
„A választást azzal nyertük meg, hogy nem lesz több lakópark. Azt ígértük, hogy megőrizzük a kerület zöld karakterét, szigorítjuk a beépítéseket, és ebben akkor kivétel nélkül mind egyetértettünk. Sajnos polgármester úr megváltoztatta korábban elhangzott nézeteit. Sok projekt van, amely ezt bizonyítja, és amelyekről a III. kerületi embereknek csak akkor lesz tudomása, amikor már késő lesz” – írja Zámbó.
Az egyik legnagyobb lakópark-beruházás jelenleg az 1400 lakásos tömb Óbudán, amelynek megépítéséhez épp szeptember végén járult hozzá a testület. Ezt a Nagygyörgy Tibor vezette Biggeorge cégcsoport építheti meg a Harisnyagyár területén.
Korábban a kerület polgármestere, Kiss László nem támogatta a beruházást, mondván, hogy Óbuda-Békásmegyer megtelt, most mégis megszavazta. Ebben valószínűleg az is közrejátszik, hogy közel négymilliárd forint értékben tett vállalásokat az óbudai Waterfront City beruházást végző Biggeorge Property, miután a kerületi és a fővárosi önkormányzattal tárgyalt. Többek között ígéretet tett egy új gyalogoshídra.
Zábó levelében szóvá tette a kerületbe tervezett különböző projektekről szóló tárgyalások átláthatatlanságát is. Az egyik értekezleten például állítása szerint a következő történt:
„A megbeszélés érdekessége, hogy a Polgármester úr egy félórás megbeszélés után arra kérte Nagygyörgy Tibor urat, hogy négyszemközt folytassák az egyeztetést a polgármesteri irodában. Nagygyörgy Tibor úr ezen annyira meglepődött, hogy Polgármester úrnak még egyszer el kellett mondania, hogy menjen be vele az irodájába. Polgármester úr az irodájában körülbelül negyedórát-húsz percet beszélgetett négyszemközt Nagygyörgy Tiborral, majd a BigGeorge csapatával együtt távozott”.
„A demokratikus oldalon elfogadhatatlan, hogy a döntéshozók ne ismerhessék meg a döntések előkészítésének a folyamatát, a döntések hátterét” – jegyezte meg Zábó Attila.
Az esetről a HVG megkérdezte Kiss László polgármester sajtóosztályát, ahol azt közölték: „Az értekezlet, amire a levél utalhat, augusztus 7-én történt, aznap a Hivatalban járt a beruházó delegációja. Ez volt az első alkalom, amikor dr. Kiss László polgármester személyesen találkozott Nagygyörgy Tiborral, korábban nem ismerték egymást. Ennek megfelelően a rövid beszélgetésük – amire az egyeztetés lezárását követően került sor – részben személyes bemutatkozás és udvariassági formaság volt. Emellett a hónapok óta tartó nyilvános egyeztetési folyamat végén polgármester úr tájékoztatta Nagygyörgy Tibor urat arról, hogy habár a tárgyalások során körvonalazódik a kerület számára előnyös megállapodáscsomag, annak képviselő-testületi elfogadása kétséges, mivel a frakciók megosztottnak tűnnek a kérdésben”.
Frissítés: Nagygyörgy Tibor a HVG megkeresésére a következőt reagálta, kikötve, hogy a válasza csak változtatás nélkül hozható le:
„Az egyik tárgyalási forduló lezárása után, amely során a kerület képviselőivel a TRSZ feltételeiről egyeztettünk és a korábban tárgyalt 1Md forintos hozzájárulást további 200M Ft-tal alkudta fel a tárgyaló bizottság, ezen belül is kifejezetten Kiss László Polgármester úr, valóban behívott az irodájába egy rövid egyeztetésre és valóban nagyon meg is lepődtem ezen, hisz a tárgyalások addig folyamatosan több résztvevővel folytak.
A rövid ismerkedő, udvariassági kör után – korábban sosem találkoztunk, ez a tárgyalási forduló volt az első olyan egyeztetés, amelyen ő is személyesen részt vett – Polgármester úr azt mondta el nekem, hogy ő személy szerint elfogadhatónak tartja a projektünket és jónak érzi az addigra kb. már 8 körben tárgyalt TRSZ feltételeket, de szeretné azt kérni tőlem, hogy a további részletekben, szerződési biztosítékokban is legyünk rugalmasak, mert a képviselő-testület megosztott a kérdésben és a saját frakciójában is vannak olyanok, akik őt támadják és nem tudja, hogy ők mit és hogyan fognak az üggyel kapcsolatban lépni. Mindemellett elmondta azt is, hogy ezek miatt, amellett, hogy ő jóhiszeműen tárgyal velünk, nem tudja garantálni részünkre, hogy a képviselő testület végül támogatni fogja a javaslatot. A beszélgetés összesen kb. 10 percig tartott.
Miután az aznapi tárgyalási kör lezárult, távoztunk a Polgármesteri Hivatalból kollégámmal együtt, nem Polgármester úrral, hanem külön.
Bár a levél nyilván ezt akarja sugallni, Polgármester úr az egyeztetés során semmilyen személyes anyagi előnyt nem kért és nem is utalt ilyenre semmilyen formában. Cégünk az etikus és jogszerű működésére kiemelten figyel és törvényesen működik. Ha ilyen kérés kerülne felénk bármikor megfogalmazásra, akkor azt a leghatározottabban visszautasítanám és a megfelelő jogi lépéseket megtenném.
Ezt követően a további tárgyalási fordulók során Polgármester úr, illetve a tárgyaló delegáció tagjai további szigorú elvárásokat is megfogalmaztak, pl a szerződések biztosítékaként a gyalogos híd megépítésének határideje és az ehhez kapcsolódó kötbér tekintetében, 200 férőhelyes nyilvános mélygarázs kialakítását kérték, amelyben a kerületi lakosok 20% kedvezménnyel bérelhetnek parkolót, a zöld sávokban kialakított fák gondozási költségeinek átvállalását kérték 5 évig, elsőbbségi vásárlási jogot biztosító megállapodást kértek az Önkormányzat részére a telek, vagy abból kiszabályozott telkek értékesítés esetén.
Felháborítónak tartom, hogy Zábó Alpolgármester úr a belső politikai ellentéteik miatt olyan kommunikációt folytat, amely alkalmas lehet a cégünk és személy szerint az én 34 év alatt szorgalmas munkával és nagy odafigyeléssel felépített és foltmentes reputációm besározására”.