„Nem szándékozom öngyilkosságot elkövetni, és soha nem is volt ilyen gondolatom” – kezdi a levelét Zábó Attila.
A szavazást kétórás vita előzte meg.
„Amennyiben záros határidőn belül nem sikerül megállapodnunk a lomtalanítás folytatásáról, hétvégén indítjuk a teherautókat az összegyűjtött szemetükkel, és a MOL székház elé borítjuk!” – írták.
„Mivel a Magyar Televízió már nem a lakosság hiteles tájékoztatásának forrása, hanem a rezsim propaganda gyárának működtetője, eljött az ideje a III. kerületi helyszín névadásának.”
Béres András alpolgármester szerint az alaptörvény 15. módosítása súlyosan sérti a gyülekezés alkotmányos alapjogát, és nemi orientáció szerint diszkriminálja az állampolgárokat, köztük a III. kerület lakosait is.
Azt írják, „kénytelenek vagyunk politikai szándékot feltételezni Sára Botond mai Facebook-videójában bejelentett mondatai mögött”.
Az ügyészség márciusban is tartott hasonló összehangolt akciót a készenléti rendőrséggel, akkor négy embert vettek őrizetbe.
Eredmények Budapest III. kerületéből.