Szombat este Gyöngyösön lép fel Pogány Induló, azaz Szirmai Marcell. A rapper minden koncertjén megkérdezi, hogy szívtatok ma rendesen, amivel sikerült felhívnia magára Horváth „Laci” László drogügyi kormánybiztos figyelmét. Kettejüknek már több hónapra visszatekintő múltja van, a májusban kezdődött csörte eddigi utolsó állomása az volt, amikor Horváth szeptemberben úgy fogalmazott: „Az értelmes szó nem volt elég, lépni fogunk”.
Most például azt lépte, hogy megelőző csapásként már a koncert előtt hosszasan értekezett a Facebookján arról, hogy milyen is a kábítószerhelyzet Gyöngyösön. „Mielőtt Pogány Induló ma este feltenné szokásos kérdését Gyöngyösön is, előre megválaszolom. Igen, a gyöngyösiek szívtak már rendesen. De nem kábítószert, hanem a kábítószer miatt” – kezdte a posztját. Majd a korszellemnek megfelelő, Krasznahorkai-utánérzetű apokaliptikus képet fest arról, hogy mi lesz ezzel az édeni kisvárossal a koncert után:
„ami itt marad nekünk Gyöngyösön, azok a bekristályozott öntudatlan zombik, a cucc áráért feltört lakások és kocsik, az otthonukban félelemben lefekvő idősek, az anyatejjel függővé tett csecsemők, a roncs életek”.
A folytatásból persze kiderül, hogy valójában mégsem Pogány Induló viszi a bűnbe a szombat esti esetleges kérdésével az ártatlan gyöngyösiek tömegeit. „Nézz szét koncert előtt: Duránda, Harmadosztály, meg fogod találni. A rajongóid, követőid közül is találsz majd ott. Ha ott is megkérdezed, hogy szívtak-e ma rendesen, ott is igennel fognak válaszolni. A szívás itt a kristály.”
Horváth a posztját egy nem is túl árnyalt btk-s fenyegetéssel folytatja: „Az új pszichoaktív anyaggal való visszaélésre vagy kábítószer-kereskedelem bűntettre nehéz rímet találni.”
A bejegyzést a biztos azzal a kissé nehezen követhető okfejtéssel zárja, hogy „Pogány Indulóval az okokról, a felelősség mértékéről, a kiút esélyéről semmi értelme beszélni”, ő ugyanis csak egy jól fizető karakter, akitől elválaszthatatlanná tették a kábítószert a „megformálói”. Ezért „Szirmai Marcellhez szólok (...) akinek igenis van önálló döntése és van felelősségérzete”.
Horváth László szerint bűntárs az, aki drogokról rappel, és megálljt kell neki parancsolni. Nem ez az első téma, amiben művészeknek vagy civileknek akar megálljt parancsolni.
„Ez már nem művészi szabadság, sokkal inkább bűnrészesség” – írta Horváth László.
Horváth László, akit Dopeman egy cseppet sem zavar, nem először száll bele a rapperbe, akinek a koncertjein rendszeresen zúg a mocskos Fidesz.