„Az emberek megélik ezt minden nap. Látják, hogy az állami közszolgáltatások szétesnek, legyen szó közlekedésről, egészségügyről, oktatásról. Látják a megélhetési válságot, látják az Orbáni inflációt, és látják a gyermekvédelem szétesését is, és az ott elkövetett bűnöket és problémákat” – sorolta a gondokat Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Szerinte a „következő 180-181 napban a Tisza közösségének a feladata, hogy megmutassa, (...) hogy ezt lehet sokkal jobban csinálni”. Szerinte az „nem egy eleve elrendeltetett dolog, hogy hazánk 15 év alatt a legszegényebb és legkorruptabb uniós tagállammá vált, hogy naponta kigyulladnak mozdonyok, vagy eltörnek váltók, hogy 3 millió honfitársunk él a létminimum alatt, hogy több százezer gyermeknek nem jut egészséges élelmiszer az asztalára”.
A párt elnöke megígérte, hogy a szociális, az oktatási és az egészségügyi területeknek saját minisztériumuk lesz. Bár ez szerinte önmagában nem oldja meg a problémákat, de „ha egy egészségügyi miniszternek vagy egy oktatási miniszternek vétójoga van a kormányzati döntésekkel szemben, vagy mellett, akkor az mutatja, hogy mi a prioritás”.
Magyar elmondta, a Tisza nem tervez adót növelni, inkább a költségvetést gondolnák újra. Szerinte az állam jelenleg pazarlóan működik, nem a szolgáltatásokra, hanem „három-négyezer oligarchára” költ. Becslései szerint 3-5 ezer milliárd forint tűnik el „túlárazott közbeszerzésekre, felesleges beruházásokra, mindenféle korrupciós formákra (...). Ez több pénz, mint amennyit az állam az állam egészségügyre költ évente.”
Beszélt az általunk is elemzett adócsökkentési tervről, minimálnyugdíjról és a szegényeknek járó juttatásokról, ahogy az ötmilliárd forint feletti vagyonokra tervezett adókról is. A kérdésre, hogy hogyan fogják felmérni a vagyonokat, azt mondta, hogy „egy önbevallással működő adót” terveznek.
„Elvárható egy milliárdostól, akinek cége van, vagy ingatlanvagyona van, hogy tudja, hogy mije van. És azt fel tudja tüntetni jó szándékkal és becsületesen egy bevallásban. (...) Természetesen a Nemzeti Adó és Vámhivatal jóhiszeműen fog ehhez hozzáállni, és akkor fogja csak vizsgálni ezeket a vagyonokat, hogyha feltűnően nem azt vallották be, ami van” – mondta, hozzátéve, hogy a nyugati világban van erre a működésre példa. Szerinte a valód nemzeti tőkésosztály visszaad az országnak, fontos számára társadalmi felelősségvállalás.
Mikor a párt applikációjához kötött adatszivárgásról kérdezték, azt mondta, egy embert felfüggesztettek az esettel kapcsolatban. „Ez egy természetes dolog, hogyha kiderül, vagy a gyanúja fölmerül, hogy valaki, aki adatokhoz fér hozzá, nem a mi csapatunkban játszik, hanem kifele, akkor őt fölfüggesztjük. De ilyen lesz ezer. És azért azt tegyük hozzá, hogy azokból az adatokból, amit kiszivárogtattak, a nagy része fals.”
Szerinte a hatalom mindenre képes, és a mostani lejárató kampányokkal durvábbak jönnek majd. „Ennél sokkal extrábbak is lesznek. Nem ilyen sima AI-videók lesznek, sokkal durvábbak [jönnek]. Ha kint lesz a 106 jelöltünk, vagy éppen először a jelölt jelöltünk, olyan durva eljárás lesz, mint soha.”
A leendő jelöltjeiről már előre elmondta, hogy követhetnek el hibákat, de azt gondolja, „a magyar emberek nem feketeöves kommunikátorokat, nem Megafonban edződött hazudozó gépeket várnak, hanem hús-vér magyar embereket”. Szerinte a jelenlegi kormányt nem érdekli a valóság. „Az egész kampányt arra akarják levinni, hogy ilyen balhés legyen, és minden nap valamiről legyen szó, csak ne a valóságról. Nekik most ez a kampánystratégiájuk.”
A kérdésre, hogy ha – a Fidesz által a hetekben egyre többet emlegetett – Varga Judit indul ellene a XII. kerületben, akkor is megmérettetné-e magát, Magyar Péter nemmel válaszolt.
Az ukránokhoz való viszonyt a kölcsönös tiszteletre alapozná. Szerinte a magyar kormányok feladata, hogy támogassák a más országokban élő magyar kisebbségeket. „Ha van egy jó együttműködés a szomszédokkal, az szolgálja a külhoni magyarok érdekét is, a másik országban élő emberek érdekét is, és a magyar állampolgárok, az anyaországi magyarok érdekét is.”
Szerinte Donald Trump akár sikerrel is járhat a béketörekvéseiben, de „nem azzal a módszerrel, ahogy Orbán Viktor ezt elképzelte, és itt elhintette, hogy minden támogatást megvon az ukránoktól, és leállítja a fegyverszállítást, hanem pont az ellenkezőjével próbál nyomást gyakorolni az oroszokra”.
Magyar szerint mindenkinek az érdeke, hogy béke legyen Ukrajnában, és ezért kormányon nemcsak szavakban, hanem diplomáciai szinten is tenne. Azt mondta, megbízható NATO-szövetséges Magyarországot szeretne, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne kritikus a NATO vagy az Európai Unió álláspontjával szemben.
Az orosz energiától való függőségről azt mondta, „hogy nem holnap akarunk erről leválni, hanem egy 2035-ös céldátummal. Ez nem azt jelenti, hogy tőlük nem veszünk, hanem azt jelenti, hogy megkeressük a legolcsóbbat, a legbiztonságosabbat, és hogyha ne adj isten van egy energiakrízis, akkor legyen többfajta beszerzési mód.”
Szerinte a gáz, a kőolaj és az áram világpiaci ára a háború előtt szinten van, a magyar cégek viszont „ugyanolyan sokat fizetnek, mint amikor megemelték a rezsicsökkentés csökkentésekor, vagy a lakosság egy jelentős része is jóval többet fizet”. A pénzt szerinte az MVM-nél kell keresni, aki nyereségét részben propagandára is költi.
Magyar Péter egy több pontból álló intézkedéscsomagot jelentett be, amivel javítanák a nyugdíjasok helyzetét. Szerinte míg 2010-ben még minden huszadik nyugdíjas élt a létminimum alatt, ma már minden negyedik.
Szándékos lejáratást sejt a Tisza egy nyilvánosságra került, tiszások személyes adatait tartalmazó adathalmaz miatt. Azt állítják, az abban lévő ukrán fejlesztőt nem ismerik, ilyen formátumú adatbázisuk pedig nincs. Az adatok egy része ugyanakkor biztosan valós, ezt a listán lévők erősítették meg. Péterfalvi Attila vizsgálódik, a Fidesz egész pályás letámadásban van.
Kétélű fegyver lehet a volt politikus visszahozatala: fel lehet építeni egy sztorit vele Magyar Péter ellen, de közben újból fókuszba helyezné a kegyelmi ügyet. Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont, és Hann Endre a Medián ügyvezető igazgatója is úgy vélik, a Fidesz kétségbeesését és gyengeségét mutatja az ötlet.