Volodimir Zelenszkij október 17-én, pénteken Washingtonban lesz, hogy személyesen egyeztessen a Fehér Házban Donald Trumppal. Hogy az ukrán és az amerikai elnök tárgyalásainak napirendje pontosan hogy nézhet ki, nem sokan tudhatják, de a nemzetközi sajtó szerint az első helyre az a kérdés kerül, hogy ad-e az Egyesült Államok Tomahawk rakétákat Ukrajnának. (Amelyeket manőverező robotrepülőgépeknek is nevezhetünk, de az egyszerűség kedvéért maradjunk most a rakétáknál.) Az biztos, hogy egy ukrán delegáció már korábban átrepülte az Atlanti-óceánt, Andrij Jermaknak, az elnöki adminisztráció első emberének a vezetésével, ennek fő feladata a két elnök találkozójának az előkészítése, de alighanem másról és másokkal is tárgyalnak ez alatt a néhány nap alatt, amit odaát töltenek.
Trump és Zelenszkij legutóbb szeptemberben, az ENSZ közgyűlésén találkozott személyesen, ami nagy hatással lehetett az amerikai elnökre, hiszen utána nagyot változott az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos retorikája. Míg korábban meggyőződése volt, hogy a konfliktusból csakis Oroszország kerülhet ki győztesen, attól kezdve olyanokat kezdett mondani, hogy az ukránok vissza is foglalhatják a 2014 óta elveszített területeket, sőt tovább is mehetnek, hiszen Oroszország papírtigris. A Fehér Házban kétszer találkozott a két elnök, a februári első randevú legendásan katasztrofálisra sikerült, a második jóval kulturáltabb volt.
Trump a hét végén kétszer is beszélt telefonon Zelenszkijjel – egyszer harminc, egyszer negyven percet, ha minden igaz –, és a kiszivárogtatások szerint ekkor is a nagy hatótávolságú rakéták ügye volt a fő téma. Az ukránok jó ideje ábrándoznak az amerikai BGM–109 Tomahawkokról, amelyekkel az Oroszország mélyén lévő célpontokat is elérhetnék. Ha ez fölmerül, az oroszok rendre idegesen-agresszívan reagálnak, és értelmetlen eszkalációról beszélnek, meg arról, hogy egy ilyen lépés közvetlen amerikai részvételt jelentene az ukrajnai háborúban.
A gázai vérfürdő lezárása alkalmából Izraelbe tartó Trumpot vasárnap az Air Force One fedélzetén is megkérdezték, ad-e Tomahawkokat Ukrajnának. A válasza határozatlannak tűnt – lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, meglátjuk, mondta –, de alighanem szándékosan volt az. A Meduza elemzése szerint ugyanis elképzelhető, hogy az amerikai elnök sokkal inkább a zsarolási potenciálját fokozná azzal, hogy hetek óta napirenden tartja a témát. Erre utal, hogy egyből behozta a képbe Putyint, mondván: „Elmondhatom neki, hogy ha nem fejezi be a háborút, megtehetjük ezt. Azt akarják, hogy Tomahawkok repüljenek feléjük? Nem hiszem. Őszintén szólva érdemes lehet beszélni erről velük is.” Donald Trump állítja: arra készül, hogy megvitassa Putyinnal is a Tomahawk-dilemmát.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Egy igazi katonai hatalom egy hét alatt győzött volna, de Putyin alulteljesít, Ukrajna meg nemhogy mindent visszaszerezhet, de akár többet is, véli az amerikai elnök.
Döbbenetes jelenetek zajlottak az Ovális Irodában. Itt megnézhető, hogyan durvult el az amerikai és az ukrán elnök vitája.
Két nappal a Trump-Putyin találkozó után az ukrán elnök Washingtonba utazott, hogy a Fehér Házban tárgyaljon Donald Trumppal. Számos európai vezető és a NATO főtitkára is elkísérik.
Több mint két évvel azután, hogy a Hamász megtámadta Izraelt, elhallgattak a fegyverek, és minden életben maradt túsz hazatérhetett. A békéhez mindkét fél fáradására volt szükség, és arra, hogy Trump unortodox módszereit nagyon erős pozícióból tudja érvényesíteni.
Az amerikai elnök fontolóra vette, hogy nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákat adjon Ukrajnának, amivel szerinte „új szintre” emelhetné Kijev háborús képességeit Oroszországgal szemben.
Az orosz „honvédelmi” minisztérium elismerte, hogy a Fekete-tengeri flotta sérült zászlóshajója nem jutott el Szevasztopol kikötőjébe.