Orbán Viktor is nehezen tudja kezelni, hogy elhalasztották a budapesti békecsúcsot

belföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Szerda reggel kiderült, nemcsak a kormánymédia, hanem a kormánytagok is nehezen tudják kezelni azt, hogy belátható időn belül nem jön Budapestre Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy békét kössenek. Pedig a békepárti magyar kormány ezen fáradozik már jó ideje.

Kedden este a Fehér Ház hivatalosan is megerősítette, hogy Donald Trumpnak a közeljövőben nem áll szándékában találkoznia Putyinnal, az amerikai elnök azt mondta, nem akar egy újabb felesleges találkozót, mint amilyen az alaszkai találkozása volt Putyinnal. Az ugyanis semmilyen kézzel fogható eredménnyel nem járt.

Miután órákon keresztül a kormánymédia egy saját narratívát igyekezett felépíteni, Szijjártó Péter is csak értetlenkedni tudott. Arról beszélt, hogy a magyar kormány kész megrendezni a békecsúcsot, és különben sem érti, hogyan lehet halasztásról beszélni, hiszen időpontja sem volt az eseménynek.

A jelek szerint Orbán Viktor miniszterelnök is beállt a valóságot elkenők sorába, szerda reggeli Facebook-bejegyzésében ugyanis úgy fogalmazott, mintha az éppen Washingtonban tartózkodó Szijjártó Péter a – napirenden már nem lévő – békecsúcs előkészületein fáradozna. Majd azt írta:

„Az időpont még bizonytalan. Ha eljön az ideje, megrendezzük”.

Kicsit olyan ez, mint hogy Orbán megálmodta, milyen összeállításban és mikor nyer újra vb-t a magyar fociválogatott. Igaz, tavasszal még 2030-ra tette ezt az eseményt, majd nyáron már 2034-ről beszélt. Egyszer valamikor lehet, hogy tényleg vb-győztes lehet a csapat, de hogy, mikor, hol és milyen felállásban, az a távoli jövő zenéje. Nyilván Trump és Putyin is fog majd újra találkozni, de hogy mikor és hol, az a jövő zenéje. Egyelőre ugyanis semmilyen jel nem mutat arra, hogy Moszkva hajlandó lenne bármiféle fegyverszünetre vagy békére úgy, hogy engedményeket tesz a saját elvárásaiból. A múlt csütörtöki 2,5 órás telefonhívása is inkább azért lehetett, hogy a másnap Washingtonba érkező Zelenszkij ne kapjon nagy hatótávolságú Tomahawk-okat Trumptól.

Békecsúcs helyett a kormányfőnek most egy szokásos Békemenettel kell beérnie, amivel szerinte megmutatják a világnak, hogy Magyarország a béke szigete, és itt mindenki békét akar.

Kapcsolódó cikkek

A közeljövőben nem lesz Trump-Putyin-találkozó

Egy Fehér Házi forrás szerint.

Molnár Kristóf
külföld

Trump nem akar „felesleges találkozót” Putyinnal

Trump nem akarja, hogy a következő találkozónak Alaszkához hasonlóan ne legyen érdemi eredménye.

Székely Sarolta
külföld

Bár a Fehér Ház szerint Trump nem akar a közeljövőben Putyinnal találkozni, a kormánypárti média továbbra is állítja, hogy lesz budapesti békecsúcs

Csak „információs hadviselés zajlik.”

Molnár Kristóf
POLITIKA

Szijjártó szerint tucatnyi álhír és nyilatkozat lesz arról a budapesti békecsúcs előtt, hogy nem is lesz békecsúcs

A magyar külügyminiszter mindezt azután mondta, hogy a Fehér Ház megerősítette: a közeljövőben nem lesz Trump-Putyin találkozó.

Székely Sarolta
külföld

„Ha bejön a nagyfejű a futballöltözőbe, az nem jó”

Orbán Viktor a felcsúti akadémia alapítójaként hajszol valamit, amiről saját bevallása szerint fogalma sincs. A magyar futball rejtélyét próbálja megfejteni, milliárdokat éget el, és a 2030-as vb-döntő magyar válogatottjának tagjait körmöli egy narancssárga füzetbe. Mit árul el a miniszterelnökről a Trollfocinak adott interjúja?

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Orbán máris arrébb csúsztatta a mindenki által kiröhögött jóslatának a dátumát, hogy mikor játszik világbajnoki döntőt a magyar válogatott

2030 helyett már 2033 a dátum. Akkor mondjuk nincs foci világbajnokság.

Haszán Zoltán
sport

Már Trump is nyilvánosan beszél arról, hogy Tomahawk rakétákat küldhet Ukrajnának

Az amerikai elnök fontolóra vette, hogy nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákat adjon Ukrajnának, amivel szerinte „új szintre” emelhetné Kijev háborús képességeit Oroszországgal szemben.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Orbán Viktor október 23-án 13 órától beszél a Békemenet résztvevőinek

A Kossuth téren.

Molnár Kristóf
POLITIKA