Karácsony előtt megbénulhat Budapest

belföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

„Gyűlés miatt hétfőn jelentősen akadozhat a forgalom a főváros egyes pontjain” - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság, azaz a BRFK. A „gyűlés” alatt pedig a fuvarozók tüntetését, azaz több száz vagy a főszervező szerint akár több ezer teherautót értenek, amik hétfőn az M3-as bevezetőtől indulva a Hősök téréig vonulnak, hogy így tiltakozzanak a megnövelni tervezett fuvardíjak ellen.

Illusztráció: Kristóf Balázs/444

Ugyan pénteken megállapodás született a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium és a fuvarozók szakmai érdekképviseleti szervezetei között a január 1-jétől jelentősen megnövelni tervezett fuvardíjakkal kapcsolatban, az intézkedések ellen tüntetést hirdető, a fuvarozók érdekeit képviselő Orosz Tibor elhatárolódott a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete által aláírt megállapodástól – írja az mfor.

A mostani megállapodás alapján a díj két részletben emelkedne, január 1-től 4,3 százalékos mértékben, majd március 1-jétől a 2025-ös díjhoz képest összesen 35 százalékra kiegészítve. Orosz azonban ezt az összeget is elfogadhatatlannak tartja, aminek bejelentése után egy Facebook-videóban osztotta meg gondolatait, majd elkezdte szervezni a hétfői tüntetést.

Követeléseiket azóta 12 pontba szedték, amit Hadházy Ákos egy Facebook-bejegyzésben osztott meg. Hétfőn a tüntetők a Geleji pihenőnél találkoztak, ahonnan 9 óra körül indultak el Budapest irányába, erről videót is posztoltak:

A tüntetés a police.hu szerint 14 óra és 20 óra között az M3-as bevezető-Róbert Károly körút-Árpád híd-Szentendrei út-Batthyány utca-M0-s autóút-Megyeri híd-M3-as bevezető-Kós Károly sétány-Állatkerti körút-Hősök tere útvonalat fogja érinti. Így az ünnepek miatt megnövekedett járműforgalmon túl, ezeken az utakon fokozott torlódásra és forgalmi akadályokra lehet számítani.

Kapcsolódó cikkek