Nem kelt el a 28,36 milliárd forintért meghirdetett Béla király úti köztársasági elnöki rezidencia, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) hirdetett meg december 30-án meglehetősen rövid határidővel, írja a Telex a nyilvánosan is elérhető licitnaplóra hivatkozva.
A meghirdetés után az érdeklődőknek összesen 9 napjuk volt, ugyanis az árverési biztosítékot, azaz a liciten való részvételért elkért 7 milliárd forintos beugrót 2026. január 8-ig kellett volna kifizetni. A licit két nappal később, január 10-én reggel 8 órakor elindult, majd január 13-án 21 órakor le is zárták, de nem érkezett egyetlen ajánlat sem.
Az elnöki rezidenciát legutóbb 2022-ben újították fel 280 millió forintért, amikor Novák Katalin beköltözött. Az épületben mozi- és sminkszobát, egy hangszigetelt zeneszobát is kialakítottak, de 2,1 millió forintos étkezőasztalt, 3,4 millió forint értékű székeket (tíz darabot), 312 ezer forintos bográcsállványt, 2,6 milliós könyvesszekrényt, valamint 720 ezer forintos zöldséghűtőt is szereztek hozzá. Novák Katalin végül csak fél évvel a 2024-es lemondása után költözött ki az épületből, utóda, Sulyok Tamás inkább a Művész úton álló korábbi kormányvendégházat (a Karády-villát) foglalta el, aminek a felújítására 300 millió forintot biztosított az állam.
Utoljára Novák Katalin lakta a felújított épületet.
Sulyok Tamást és feleségét fullosan felszerelt moziszoba és egy 720 ezres zöldséghűtő is várja a rezidencián.
Csillár, falikar, tükör is került bele.