Jó lenne egy nagy történelmi tablóval elbúcsúzni az MSZP-től. Rajta lenne Nyers Rezső, az első pártelnök. Szűrös Mátyás, a párt első és utolsó (ideiglenes) köztársasági elnöke, 1990-ben az egyetlen választókerületi nyertes. Horn Gyula, a párt első miniszterelnöke. Ízig-vérig szociáldemokraták, nyilván már a Magyar Dolgozók Pártjában is azok voltak. (Nyers mondjuk úgy-ahogy lehetett is, a szocdemek és a kommunisták egyesülése az SZDP-ben érte, de annyira nem tiltakozott a kényszeres egyesülés ellen.)

Aztán ott volt a legendás, híres-hírhedt Köztársaság téri pártház, amit 1956 után kis híján 1994-ben is megostromoltak. Felheccelt jobboldaliak kazamatákat kerestek alatta, felásták a teret, többen elhitték, hogy a kommunista politikai rendőrség foglyait szabadíthatják ki onnan.

Meg azok a vidéki kongresszusok sportcsarnokokban, művelődési házakban. A dohányfüstös folyosókon az ember odaléphetett a mezei szocialista képviselőkhöz (talpasok) éppúgy mint államtitkárhoz, miniszterhez vagy miniszterelnökhöz. Az MSZP mintha száz pártból állt volna fénykorában, mindenki fúrt mindenkit, a politikusok örömmel kommentáltak bármilyen pletykát, még olyan is volt, hogy névvel tették mindezt.

Az elmúlt napokban felmerült: vége az MSZP-nek.

A közvélemény azon része, amelyiket még érdekli ennek a pártnak a sorsa, két részre szakadt: vannak, akik elhiszik, hogy vége az MSZP-nek, mások tagadják ezt.