„Benne vagyok egy megbeszélésben, itt az e-mail címem, írjatok le mindent. Össze kell raknunk, hogy mit válaszolunk. De egyébként minden oké" - ezt mondta nekünk az a férfi, aki a Király utca 70. szám alatti lakásban nyitott ajtót hétfő délelőtt. Ugyan még el sem hangzott, mit szeretnénk, de ez három nappal az újabb adag Epstein-akták közzététele után nem lehetett nagy rejtély.
Az amerikai igazságügyi minisztérium péntek este újabb, mintegy hárommillió oldalnyi dokumentumot hozott nyilvánosságra Jeffrey Epstein, a szexuális visszaélések miatt elítélt, majd 2019-ben a börtönben állítólag öngyilkosságot elkövető pénzember ügyeiről. Az iratanyag többek között kétezer videót, 180 ezer képet és Epstein magánlevelezését tartalmazza. Mivel a dokumentumok kulcsszavak alapján is kereshetők, gyorsan előkerültek az ügy magyar vonatkozásai is: így például a fenti erzsébetvárosi cím, egy norvég producer-vállalkozó, Haakon Gundersen nevével összefüggésben.
Hétfő reggel a Király utcai címen nem Gundersent, hanem valószínűleg az egyik magyar kollégáját értük el, méghozzá a norvég férfi tulajdonában lévő Alphaville Virtual Studios Kft. irodájában.
Kövesd velünk 2026-ot!
Már előfizetőnk vagy?
Másfél hónappal a törvényben megszabott határidő lejárta után.
A gyereklányokból szexhálózatot építő 66 éves amerikai milliárdost pár hete már sebesülten, félig öntudatlanul találták a cellájában.