Megkezdődött a Hableány kishajó dunai katasztrófája ügyében indult büntetőper új elsőfokú tárgyalása, a balesetet okozásával vádolt Viking Sigyn kapitánya nem ismerte el bűnösségét és nem kívánt vallomást tenni – írta meg az MTI.
Az első eljárás 2023-ban ért véget, akkor a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt 5 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte és 6 évre eltiltotta a vízi járművezetéstől a vádlottat, Jurij C.-t.
Az eljárást a fellebbviteli bíróságként eljáró Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint a korábban eljáró bíró elfogultsága miatt kell most megismételni. Az új perben eljáró Kovács Ervin bíró közölte, a 2022. június 21-i tárgyalást követően tett bírói megnyilvánulások ellentétesek a pártatlanság követelményével, azok megalapozzák a bíró kizárását.
A korábbi elsőfokú bíró ugyanis a tárgyalást követően az ügyésznek – a vádlott és a védő távollétében – kifejtette a bizonyítás menetére és a bizonyítékok értékelésére vonatkozó álláspontját. Ezzel megsértette az eljárási feladatok megoszlásának elvét, a pártatlanság követelményét, így tőle az ügy elfogulatlan megítélése nem várható.
Az ügyészség a korábbi elsőfokú tárgyaláson megjelent 26 tanú ismételt meghallgatását, valamint a szakértők idézését is kérelmezte. A per március 17-én tanúk meghallgatásával folytatódik. A védelem képviselője is szükségesnek látta a tanúk és szakértők meghallgatását és fenntartotta a korábban, az előkészítő ülésen benyújtott, erre vonatkozó védői indítványát.
A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, és elsüllyesztette. A sétahajón 35-en utaztak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták.