Egyre jobban belezavarodik a kormány mindabba, amivel Lázár János cigányozásáról próbálják elterelni a figyelmet.
Lázár wc-pucolós szavai nagyot üthettek a Fideszen – miután az egyik legfontosabb szavazóréteget sértette meg a miniszter -, a bocsánatkérés nem volt elég, ezért a tiltakozók által megzavart gyöngyösi fórum után átlépett egy határt a gépezet, és azt kezdte hirdetni, hogy bűnözők zavarták meg a csütörtök esti rendezvényt. Az egészet a Tisza nyakába varrták.
A „cigány bűnözőkről” először egy névtelen Magyar Nemzet-cikk jelent meg péntek délután, amiben az információikra hivatkozva azt írták, „az akcióban több olyan személy is részt vett, akik büntetett előéletűek. Akadt a provokálók között olyan, akit emberkereskedelemmel, sikkasztással, zsarolással, zaklatással vagy testi sértéssel vádoltak meg. Úgy értesültünk, hogy egyeseket szexuális erőszakkal gyanúsítottak meg egykor.”
A lap ennél tovább nem ment, de másnap 10 előtt a Fidesz Facebook-oldalán megjelent egy logó nélküli videó, amin több demonstráló kitakart és bekarikázott arca mellé odaírták a monogramját és több bűncselekményt, amit a videó szerint elkövettek. Arra, hogy honnan származnak ezek az adatok, azóta sem válaszolnak.
Kövesd velünk 2026-ot!
Már előfizetőnk vagy?
Mindenen átgázolt a Fidesz gépezete, hogy mentse a menthetőt Lázár János cigányozása után. Pénz, állítólagos verés, fenyegetés, rágalom, baltás kergetés az egyre keményebb választási csatában, miközben Lázár szerint a buli csak most indul.
A miniszterelnök nem kért bocsánatot, csak egy „félrement” mondatról beszélt. Aztán beleállt: szerinte „bűnözők, bandába szerveződve, egy párt megbízásából csináltak balhét” a gyöngyösi Lázárinfón.
A keddi fóruma után arról kérdezték újságírók a minisztert, honnan és hogyan szerezték meg a tiltakozók adatait, mire egy idő után Lázár támadásba lendült, és elkezdte kiosztani a sajtót. Végül a saját sajtófőnöke kérdésére hozta be Pintér Sándort a képbe.
A 444 nem kérdezhetett a kormányinfón, ahol a miniszterelnökséget vezető miniszter nemcsak a Lázár-ügyet tagadta, de a kegyelmi ügyről is elmondta, hogy „egy rég lezárt ügy”, és „nincs miről beszélni”.
A fideszes politikus a köztévén magyarázta, hogy a tiszások hogyan agresszorkodtak, közben maguk az érintettek cáfolták a fideszes képviselő napok óta tartó kampányának legfőbb vádjait, beleértve az áldozatot és a valódi elkövetőt is.
A fideszes országgyűlési képviselő a Tiszát akarta leleplezni, a sztorija azonban több ponton is sántít. Ennek ellenére kitart amellett, hogy ő a tényekkel foglalkozik.