Élő

Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt

  • Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt.
  • A támadásra az után került sor, hogy megfeneklettek az iráni nukleáris program korlátozását célzó tárgyalások.
  • A teheráni rezidenciájában érte a légitámadás a 86 éves Ali Hamenei ajatollahot, akit holtan húztak ki a romok alól.
  • Trump rezsimváltást akar, megadásra szólította fel az iráni vezetést. Cserébe amnesztiát ígér.
  • Irán válaszul több ország ellen is támadásokat indított, amerikai bázisokat is célozva.
  • 4 ezer magyar kért konzuli védelmet a Közel-Keleten
71 poszt

Kuvaitban olasz csapatok állomáshelyét lőtte Irán

Egy iráni rakéta eltalálta a kuvaiti katonai bázist, ahol olasz csapatok állomásoznak, jelentős károsodást okozva a kifutópályán – jelentették az AFP hírügynökség által közölt források.

Más források szerint az egyik lövedék egy NATO-létesítményt talált el az országban, „kiterjedt károkat” okozva a helyszínen.

Antonio Tajani olasz külügyminiszter megerősítette a támadást, mondván, hogy a bázison körülbelül 300 olasz szolgálati tag tartózkodik. A teljes személyzet biztonságban van, sértetlenül. (Guardian)

Izrael reggel támadott, hogy meglepje Iránt

Az izraeli hadsereg azt közölte, a szombati támadást egyszerre indították több teheráni helyszín ellen, ide értve magas rangú iráni vezetők vélt tartózkodási helyét is. Míg korábban éjszaka indították a hasonló támadásokat, a szombati csapásokat reggel indították el, hogy minél inkább meglepjék Iránt. (NYT)

Az iráni-amerikai tárgyalások közvetítője elítélte a támadást

Badr Albuszajdi, Omán külügyminisztere, aki a támadások előtt közvetített az Egyesült Államok és Irán között, csalódását fejezte ki, és kritizálta Trump döntését az eszkaláció miatt. „Az aktív és komoly tárgyalásokat megint aláásták” – írta X-en. „Kérem az Egyesült Államokat, hogy mélyítse tovább a konfliktust. Ez nem a ti háborútok.” Pénteken Albuszajdi még optimizmussal nyilatkozott egy lehetséges megállapodásról, és azt mondta, hogy Irán lényeges engedményeket tett nukleáris programját illetően.

Sorok a benzinkutaknál és a városból kivezető utakon Teheránban

Emberek vásárolnak élelmiszert egy teheráni üzletben 2026. február 28-án.
Fotó: ATTA KENARE/AFP
Emberek sorban állnak autóikat és motorkerékpárjaikat feltölteni egy teheráni benzinkút előtt 2026. február 28-án.
Fotó: ATTA KENARE/AFP
Autósok hagyják el Teheránt 2026. február 28-án.
Fotó: ATTA KENARE/AFP

A francia elnök és a spanyol miniszterelnök is elítéli az eszkalációt

Emmanuel Macron francia elnök szerint az Egyesült Államok, Izrael és Irán közötti háború kitörése „súlyos következményekkel jár a nemzetközi békére és biztonságra nézve”. Felszólalt a „folyamatban lévő eszkaláció” leállítására, és azt mondta, hogy Iránnak nincs más választása, mint tárgyalni nukleáris és ballisztikus rakétaprogramjának leállításáról. Macron közölte, hogy Franciaország partnerei kérésére beveti erőforrásait, és sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsának vészértekezletét.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök X-posztban azt írta, hogy Spanyolország elutasítja az Egyesült Államok és Izrael által végrehajtott egyoldalú katonai akciót. Hozzátette, hogy a támadás Irán ellen egyértelmű eszkalációt jelent, amely mélyíti a régió instabilitását. „Ugyanígy elutasítjuk az iráni rezsim és a Forradalmi Gárda tetteit. Nem engedhetünk meg újabb elhúzódó és pusztító háborút a Közel-Keleten” – írta. „Azonnali de-eszkalációt és a nemzetközi jog teljes tiszteletben tartását követeljük” – tette hozzá, felszólítva a párbeszéd újraindítására. (NYT, Reuters)

Már negyvenre teszik az áldozatok számát az iskolát ért találat után

Az iráni kormányzó szerint negyven lány halt meg, miután találat érte iskolájukat az ország déli részén. Korábban 24 áldozatról érkezett jelentés (Reuters)

Újabb támadáshullám Katar és az Emirátusok ellen

Tudósítók újabb robbanáshullámokat hallottak a katari fővárosban, Dohában, valamint az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban.

Katar azt közölte, elhárították az országban lévő amerikai támaszpontok ellen indított a harmadik támadáshullámot, amely több területet célzott az országban.

Az Egyesült Arab Emirátusok részlegesen lezárta légterét, „kivételes óvintézkedésként” – közölte az emíri polgári légiközlekedési hatóság. Katarban minden Doha, a főváros felé és onnan induló Qatar Airways-járatot felfüggesztettek a katari légtér lezárása miatt – jelentette be a légitársaság közleményben. Doha és Dubaj fontos globális repülési csomópontok. (NYT, Reuters)

Biztonságban vannak az Iránban és Izraelben játszó magyar focisták

Izraelben és Iránban is légióskodik magar focista, a Nemzeti Sport az őket képviselő Ivan Radost kérdezte. Koszta Márk az izraeli Hapoel Petah Tikva, a négyszeres válogatott védő, Gera Dániel az iráni Perszepolisz FC játékosa.

„Koszta Márkkal és Gera Dániellel is beszéltem ma. Mind a ketten kaptak már értesítést a bombázásokról. Nincs pánik, de bizonytalan a helyzet” – nyilatkozta Rados.

„Koszta Márk a Hapoel Petah Tikvával holnap léphetne pályára a bajnokságban a Hapoel Tel-Aviv elleni hazai meccsen, egyelőre kérdéses, hogy a mérkőzést megrendezik-e, mindenesetre a csapat mai edzése elmarad. Gera Dániel egy teheráni szállodában várja a híreket, egyelőre arról kapott tájékoztatást, hogy az Iránt érő támadások kizárólag katonai célpontokra irányultak. A Perszepolisz ma délután idegenben lépne pályára a bajnokságban, de Gera Dániel nincs a csapattal, mert sárga lapos eltiltás miatt nem szerepelhetne a mai találkozón” – tette hozzá Rados.

Az izraeli hadsereg szerint új hullámban indítottak iráni rakétákat Izrael felé

Izrael egész területén megszólaltak a légvédelmi szirénák. Az ország hadserege megerősíti és bővíti erőit libanoni és szíriai határainál az iráni csapásait követően – közölte egy izraeli katonatiszt. Azt is hozzátette, hogy a keleti és nyugati határok mentén is megerősítették az erőket.

„Jelentős bővítést hajtottak végre a kereső- és mentőerőknél, tucatnyi zászlóaljat vezényeltek az ország egész területére” – tette hozzá a tisztviselő. A következő napokban hetvenezer tartalékost mozgósít Izrael. (Reuters, CNN)

A Hezbollah is támadást ígér

Miután ma korábban támadás érte egyik központját, a Kata’ib Hezbollah – Irak legerősebb iráni szövetséges milíciája – bejelentette, hogy meg fogja torolni a támadást. Az iraki bázist ért támadásban hárman haltak meg, közölték.

„Hamarosan elkezdjük támadni az amerikai bázisokat válaszul agressziójukra” – mondta a csoport egyik vezetője a New York Times-nak.

Iránnak soha nem lehet nukleáris fegyere, közölte az Egyesült Királyság

Az Egyesült Királyság kormánya szombaton azt közölte, hogy Iránnak nem szabad engedni, hogy valaha is nukleáris fegyverei legyenek. Azt is írták, készen állnak megvédeni érdekeiket.

Egy kormányzati forrás szerint Nagy-Britannia nem vett részt a csapásokban, és Keir Starmer miniszterelnök szombaton vészhelyzeti válaszülést tart. „Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen ki, és ezért folyamatosan támogattuk a tárgyalásos megoldás elérésére irányuló erőfeszítéseket” – mondta egy kormányzati szóvivő.

Keir Starmer
Fotó: Keir Starmer/X

„Közel-keleti szövetségeseink biztonságára vonatkozó hosszú távú elkötelezettségeink részeként állomásoznak védelmi erőink a régióban, amelyeket nemrégiben megerősítettünk. Készen állunk érdekeink védelmére” – tette hozzá a szóvivő. (Reuters)

24 iskolás lány meghalt az izraeli–amerikai csapásokban

Legalább huszonnégy iskolás lány meghalt egy rakétatámadásban, amely Dél-Iránban egy kizárólag lányoknak szóló iskolát talált el, miközben az Egyesült Államok és Izrael szombaton hajnalban csapásokat indított – közölte a félhivatalos Tasnim hálózat.

Egy 50-es éveiben járó izraeli férfit egy repesz sebesített meg könnyebben, miután egy Iránból indított rakéta Észak-Izraelben egy épületet talált el. (Haaretz, Reuters, Haaretz)

Németországban összehívják a kormány válságkezelő testületét

Összehívták Németországban a nemzeti válságkezelő csoportot az Irán elleni amerikai és izraeli légicsapások után kialakult helyzet megvizsgálására - jelentette be a német külügyminisztérium.

A tárca arról számolt be, hogy szoros és folyamatos kapcsolatban áll az iráni, izraeli és más térségbeli nagykövetségekkel. A külügyminisztérium arra kérte a térségben tartózkodó német állampolgárokat, hogy kövessék a helyi hatóságok biztonsági utasításait. (MTI)

Találat érhette Hamenei lakhelyét

Műholdfelvételek fekete füstfelhőt és kiterjedt károkat mutatnak Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetőjének biztonságos teheráni komplexumánál. Azt nem tudni, Hamenei hol volt a támadás idején. Az Airbus által szombat reggel készített kép összedőlt épületeket mutat a komplexumnál, amely általában Hamenei tartózkodási helye, ott szokta fogadni a magas rangú tisztviselők fogadására. (NYT)

Izrael célja nem a rezsimváltás

Izrael célja nem a rezsimváltás mondta egy izraeli katonatiszt egy szombati sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy most a fókusz a katonai célpontokon van.

„Ugyanakkor azok a személyek, akik a támadások irányításában vesznek részt, erőszakot szítanak vagy terveket hajtanak végre Izrael elpusztítására, legitim célpontnak tekinthetők, ha a hadműveleti háborús gépezet részét képezik” – mondta az izraeli katonatiszt.

Izraeli források korábban arról beszéltek, hogy magas rangú vezetők voltak a rakétacsapások célpontjai, beleértve Irán legfőbb vezetőjét, elnökét és fegyveres erőinek vezetőjét.

Donald Trump amerikai elnök ugyanakkor rezsimváltást szorgalmazott, és videóüzenetében az irániakhoz fordulva arra szólította fel őket, hogy „vegyék át a kormányukat”, amint az amerikai műveletek befejeződnek. (CNN)