Annyira ködös az ukrán márciusban lefoglalt ukrán pénzszállító ügye, hogy pár napja még az ukrán Oscsadbankot és a kitiltott ukrán állampolgárokat képviselő Laczó Adrienn ügyvéd is úgy fogalmazott a 444-nek, hogy az ukrán pénzszállítókkal szemben ugyan „felmerült a pénzmosás, mint bűncselekmény, de aztán az elhalt, nem tudunk arról, hogy pénzmosás miatt nyomoznának”.
Hozzátette, hogy nem született lefoglalási határozat a szállítmányról, pedig pénzmosás esetén arra lehetne lehetőség, az törvényes lenne. Az elfogott pénzszállítókat pedig gyanúsítás nélkül elengedték. Szerinte egy törvényes és minden szükséges papírral, dokumentummal rendelkező szállítmányról van szó, ami a Raiffeisen Bankból jött.
Szerda reggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiadott egy közleményt arról, hogy pénzmosás bűncselekmény gyanújával folytatnak büntetőeljárást. Valamint azt állítják, hogy a NAV a szállítmány „tartalmát jegyzőkönyvbe vette, és a szállításban résztvevő személyeket tanúként meghallgatta, valamint több forrásból szerzett be információkat az ügy kapcsán”.
Megállapították, hogy a pénzszállító autókban kizárólag frissen nyomtatott bankjegyek (euró és dollár) voltak, amik korábban nem kerültek forgalomba. Az eurót az olasz jegybank nyomtatta. A szállítások hátterében az ukrán Oshadbank mellett egy lengyel és egy gibraltári bank is fellelhető. Emiatt a NAV európai nyomozási határozat kibocsátását kkérte az ügyészségtől az Osztrák Köztársaság és a Lengyel Köztarsaság felé.
Valamint a NAV hivatalos csatornáján közzétettek egy rövid videót, amin a hivatal értelmezése szerint az látható, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat korábbi vezérőrnagya videót készíttet magáról, amint „dokumentumokat hamisít, társai pedig korrupciós pénzről beszélnek”.