ukrán biztonsági szolgálat

Zelenszkij engedett a tüntetőknek és menesztette az ukrán hadsereg főparancsnokát

Olekszandr Szirszkij helyére eddigi helyettesét, a 43 éves Mihajlo Drapatijt nevezte ki Zelenszkij, aki népszerű, harcedzett tábornoknak számít.

Takács Lili
háború

Az ukrán legfelsőbb bíróság elutasította Petro Porosenko volt államfő keresetét az ellene hozott szankciók feloldására

Zelenszkij korábbi érvelése szerint „a szankciókat olyanokra vetették ki, akik a 2014-ben kezdődött háború alatt pénzt mostak, hrivnyák milliárdjait vonták ki az ország gazdaságából”.

Haász János
külföld

A hatóságok manipulálták az ukrán pénzszállítókról közzétett videót az ügyvédjük szerint

Valójában el sem hangzottak a „korrupció” és a „pénz” szavak.

Kaufmann Balázs
belföld

Pénzmosás miatt nyomoz a NAV az ukrán pénzszállító ügyében

Megállapították, hogy minden bankjegy frissen volt nyomtatva, emellett pedig közzétettek egy videót, amin a NAV szerint az látható, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat korábbi vezérőrnagya „dokumentumokat hamisít, társai pedig korrupciós pénzről beszélnek”.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Az ukrán elhárítás közzétette annak a magyar katonai hírszerzőnek a nevét, aki az állítólagos kárpátaljai kémhálózatot irányíthatta

Az SZBU tavaly már őrizetbe vett két feltételezett ügynököt, de annak a magyar hírszerző tisztnek a nevét, aki irányította őket, csak most hozták nyilvánosságra.

Német Szilvi
POLITIKA

Az ukrán titkosszolgálat szerint az oroszok telefonon fenyegetik a kárpátaljai magyarokat

A telefonálók „nemzeti-patrióta” szervezetek tagjainak vagy az ukrán hatóságok képviselőinek adják ki magukat.

Molnár Kristóf
külföld

Zelenszkij nyomására lemondott az SZBU vezetője

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat távozó vezetője az oroszok elleni műveletekre összpontosít tovább a hivatalos indoklás szerint. Ő a második titkosszolgálati vezető, aki távozik posztjáról. A katonai hírszerzés korábbi vezetője, Kirilo Budanov múlt hét óta az elnöki hivatalt vezeti.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Az ukrán titkosszolgálat azt állítja, hogy felrobbantott egy orosz tengeralattjárót

A robbantást egyelőre nem erősítette meg független forrás.

Molnár Kristóf
háború

Az ukránok azt állítják, először mértek csapást a Kaszpi-tengernél lévő orosz olajmezőre

A Kaszpi-tenger több mint 700 kilométerre van Ukrajnától.

Molnár Kristóf
háború

Ukrajna drónokkal csapott le két árnyékflottás orosz tankerre a török partok közelében a Fekete-tengeren

Ukrajna fokozza a nyomást az orosz olajiparra, legújabb támadása során az exportot bonyolító „árnyékflotta” hajóit vette célba.

Jelinek Anna
külföld

Az ukránok azt állítják, hogy teljesen megsemmisítettek egy orosz Oresnyik rakétarendszert

Még egy 2023-as titkos akcióban történhetett.

Székely Sarolta
külföld

Hamis az orosz útlevele az odesszai polgármesternek, akit Zelenszkij nemrég megfosztott ukrán állampolgárságától

Az útlevél sorszáma és a kiállítás dátuma is gyanús az ukrán biztonsági szolgálat szerint.

Székely Sarolta
külföld

Ukrajnában blokkolták az Origót és a Demokratát orosz propaganda terjesztése miatt

A blokkolt oldalakon az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint „összeesküvés-elméleteket is terjesztettek a Soros-alapítványokról és azok befolyásolási tevékenységéről”.

Mészáros Juli
Média

Korrupcióval gyanúsítják az ukrán kibervédelem korábbi vezetőjét

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint a korrupcióellenes szervek ezzel állnak bosszút azután, hogy lecsukták a munkatársaikat.

Czinkóczi Sándor
külföld

SZBU: Orosz katonai repteret lőttek ukrán drónok a Krím-félszigeten

„Teljesen megsemmisült egy Szu-30SzM típusú repülőgép, egy másik ugyanilyen típusú pedig megrongálódott. Három Szu-24-es repülőgép is találatot kapott” – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat.

Herczeg Márk
háború