Nemhogy a következő napokban, de még a következő években is sokat fogunk hallani arról, hogy ami Magyarországon április 12-én történt, milyen tanulságokkal szolgál a világ számára. Sok-sok nyelven születnek majd elemzések arról, hogy pontosan hogyan is kell elzavarni egy korrupt autokráciát, az elzavarás magyar modelljét pontosan hogy kell átültetni a helyi viszonyokra.

Olvassuk majd ezeket érdeklődéssel, de erős kétkedéssel. A világ annál jóval bonyolultabb, hogy általános, globális tanulságokat lehessen levonni egy kis ország aktuálpolitikai eseményeiből. Vannak azonban örök érvényű, történelmi igazságok, amikre az ilyen események ráerősítenek.

A magyar események konkrétan arra, hogy a népakarat ellenében már középtávon is csak erőszakkal lehet hatalmon maradni.

Az elmúlt 16 évben sokat foglalkoztunk – a 444-en is – annak definiálásával, hogy mi a fene a NER. Az gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy nem demokrácia, ugyanakkor azt is éreztük, hogy nem is diktatúra. Ezért húztunk, illetve szabtunk rá olyan definíciókat, hogy kompetitív autokrácia, hibrid rezsim és még számtalan egyéb szakkifejezés.

A pontos definíción azért is lehetett végeláthatatlanul vitatkozni, mert az ilyen-olyan rezsimek közt sok az átfedés, és nem egészen világos, hol lehet köztük meghúzni a határt. Van azonban egy határ, ami mégiscsak egyértelmű, nyers, és a rendszerben élők közül mindenki érti: az életével, vagy legalábbis a szabadságával játszik az, aki ellene szegül?