A Tiszából és a rendszerváltásból még bármi lehet, jó is, rossz is, vagy a kettő között bármi, de van egy terület, ahol Magyar Péter máris igazi változást ért el. A közéletbe most bekapcsolódó generációnak visszaadta a magyar zászlót. Mármint a megfelelő hangulat vagy lelkiállapot elérése esetén bármiféle görcs és hátsó gondolat nélkül lengethető piros-fehér-zöld téglalapot. Ami semmi többet nem mond a gazdájáról, csak annyit, hogy itt egy lelkes ember, aki éppen magyar zászlót lenget. Ahogy egy random dán dánt, lengyel lengyelt, cseh csehet és így tovább.

Az én rendszerváltásom április 12-én vasárnap már délután 2 felé elkezdődött, amikor a Hollandiából szavazni hazajött gyerekeim a rendszerváltó outfitjük összeállítása közben megkérdezték, hogy van-e itthon magyar zászló, mert kéne.

Nekem csak egy piros-fehér-zöld színű, hawaii stílusú művirágfüzérem és egy rózsaszín szponzornapszemüvegem van otthon, amiket a 2021-es magyar–portugál válogatott meccsen viseltem a Puskásban. Azért raktam el ezeket emlékbe, mert őket hordva támolyogtam a stadion vizeldéje felé, amikor megállított egy szurkolótársam, és megkérdezte, hogy én vagyok-e én, majd ölelés helyett leverte a szemüvegemet és kis híján megvert, úgy meghülyítette az agyrohasztó fideszes kormánymédia.

Gondoltam, mulatni jöttem, nem feszülni, így verekedés helyett beszélgetni kezdtem az agresszorral, hogy kiderítsem, mi a problémája. Hogy miért volt ennyire dühös rám. Azt mondta, azért, mert direkt csak azért jöttem ide, hogy a magyar válogatottat gyalázzam.