„Miért van a listás szavazatok közötti kevesebb, mint 15 százalékpontos különbséggel szemben majdnem 45 százalékpontos – azaz háromszoros (!) – különbség a két párt mandátumai között? Nincs itt valami hiba? Vagy legalábbis anomália?” - teszi fel a kérdést Faggyas Sándor a Magyar Nemzetben.
Meg is válaszolja:
„Néhány napja itt megjelent cikkében ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász is felhívta a figyelmet arra, hogy a Tisza Pártnak nincs tényleges kétharmados választói támogatottsága – a parlamenti kétharmadot annak a választási törvénynek köszönheti, amely a Fideszhez köthető és a győztes pártot rendkívül előnyös helyzetbe hozza.”
Magyar Péter tehát elfogadja a korábban elátkozott választási törvény adta privilegizált helyzetet, de azt rögzítsük: forradalmi helyzetről szó sincs Magyarországon.
Faggyas szerint komolyan vitatható, hogy ez a választási rendszer alkalmas-e a magyar választók kinyilvánított politikai akaratának pontos, adekvát, hiteles, azaz legitim megjelenítésére, illetve érvényesítésére.
Arra jut, hogy Magyarnak át kéne alakítani a választási rendszert:
„Ahhoz, hogy a domináns – már-már egypártrendszerhez közelítő – parlamenti képlet a jövőben kisebb eséllyel állhasson elő, és egy kiegyensúlyozottabb, valóban plurális, hatékony fékekkel és ellensúlyokkal rendelkező politikai mező alakuljon ki, választási rendszerünket a többségi elvtől közelíteni kellene az arányosság elvéhez. Ez persze komoly önmérsékletet, önkorlátozást igényelne a most domináns hatalmi pozícióba kerülő politikai erőtől.
Ennél azonban vélhetően vonzóbb alternatíva az új miniszterelnök számára, ha a XIX. századi másfél évtizedes Tisza-korszak – és a tizenhat évi Orbán-rendszer után – ő akár egy újabb másfél évtizedes Tisza-korszak „generálisa” lehet. Kérdés, a magyar választópolgárok többsége – még a most a Tiszára szavazók hatalmas, de roppant heterogén tábora is – tényleg, komolyan ezt kívánja-e?”