Tilla, miután a Tiszára szavazott, marad Mészáros Lőrinc TV2-jénél

kult

A munkája nem jelent politikai állásfoglalást, szeret a csatornának dolgozni, még úgy is, hogy az elmúlt húsz évben voltak szakmai vitái a munkaadójával – mondta a TV2 műsorvezetője Tilla a Szélsőközépnek adott interjúban. A beszélgetés vasárnap jelent meg, vagyis két héttel a választások után, de ami fontosabb: egy nappal azelőtt, hogy Mészáros Lőrinc levelet írt Magyar Péternek, aminek a legfontosabb állítása az volt, hogy lényegében elismerte, övé a TV2 (hiszen azt írta, hogy nem tervezik eladni a tévécsatornát).

Az interjúban Tilla azt mondta, hogy marad a TV2-nél ezután is. Mindez azért figyelemre méltó, mert április 12-én már napközben kitett egy videót a Facebookra arról, hogy a Tiszára szavazott („a változásra fogok szavazni, mert nagyon megérett már az idő valami másra”).

Most azzal érvelt a maradás mellett, hogy ő egy igazi TV2-es veterán, aki több mint húsz éve dolgozik a csatornánál, ahol ennyi idő alatt nagy volt a jövés-menés. „Nem tudom összeszámolni, hány vezérigazgatót, hány koncepciót, hány programigazgatót búcsúztattam el. Én itt voltam végig.” Szerinte sokan vannak, akik egyik-másik korszakban a vesztét akarták, ki akarták rúgni, „de azok sincsenek már itt”. Nem tud a csatornára úgy nézni, mintha az csak egy „politikai gépezet” része, egy politikai eszköz lenne. Arra, hogy Fidesz-közeli, NER-es üzletemberek pénzét fogadja el, azt mondta: „korábban, amikor nem Fideszhez közelálló tulajdonosok voltak, akkor meg az volt, hogy pénzt fogadok el azért a mainstream szarért”.

Azzal is érvelt, hogy ő „nem az az áruló alkat, aki csak úgy elmenne”. Magára egy „állandó hajóskapitányként” tekint „Amszterdamban, egy nagy kikötőben”, ahol „állok egy hajón, és időnként valaki vagy eltűnik, vagy bedobják a tengerbe”.

Kapcsolódó cikkek