Dagad Hankó fekete kasszás botránya, Baán László is lemondott az NKA bizottsági tagságáról

KULTÚRA
Baán László
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Nem marad következmények nélkül, hogy a választások előtti hónapokban az NKA rendszerén átfolyatott 17 milliárd forintot osztottak szét titkos döntésekkel, oroszlánrészben pályáztatás nélkül, gyanú szerint a Fidesz választási kampányának finanszírozására, Hankó Balázs kulturális miniszter főszereplésével. Az Index információja szerint ugyanis Bús Balázs után Baán László, a Szépművészeti igazgatója is lemondott az NKA vezető testületében, a Bizottságban viselt pozíciójáról.

A fideszes propagandalap leközölte Bán lemondó levelének teljes szövegét.

Ebből az derül ki, hogy az NKA pénzeit kiosztó szakmai kollégiumok április 24-én számoltak be a csúcsszervnek számító Bizottságnak arról, hogy mit végeztek 2025-ben, A vélelmezett feketekassza pénzeit kiosztó Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma Baán levele szerint két fajta 2025-ös tevékenységéről számolt ekkor be: a Jókai-emlékévhez, illetve a Márai-évfordulóhoz kapcsolódó programokról. De egy szót sem ejtettek a sajtóba nem sokkal később kiszivárgott egyéb titkos kifizetéseikről.

„Azt ülést követően megjelent sajtóértesülésekből világossá vált, hogy a kollégium beszámolója messze nem fedte le a KKPIK támogatási döntéseinek széleskörű spektrumát, így az súlyosan hiányos s éppen ezért megtévesztő képet adott a Bizottság számára a KKPIK éves munkájáról.”

- írta Baán Hankónak. A múzeumigazgató szerint „időközben az NKA honlapjára is kikerült a KKPIK által megítélt támogatások felsorolása, melyek közül számos, nemegyszer kiemelt összegű támogatás nem feleltethető meg az NKA alapvető céljainak és szellemiségének.”

Hogy miért gondolhatja ezt Baán? A 444 csütörtökön megjelent tényfeltáró cikke szerint a „kiemelkedő jelentőségűnek” minősített összművészeti és komplex kulturális programok támogatására elkülönített keretre tavaly augusztus óta tömegével pályáztak sikeresen olyan szervezetek, amelyeknek vajmi kevés köze volt a kultúrához: vadász- és sportklubok, munkaerőpiaci, bűnmegelőzési vagy éppen autószerelőket tömörítő egyesületek, darts klubok és horgász egyesületek és a sort hosszan lehetne folytatni.

Hogy mégis miért kaphattak ezek a egyesületek a más kollégiumokhoz képest csillagászati összegeknek számító, akár 10-20 milliós támogatásokat?

Ezek a cégek és alapítványok - amelyek listája a teljesség igénye nélkül április 24-e óta elérhető az NKA holnapján is - kifelé sokszor semmilyen látható tevékenységgel nem rendelkeztek, azon kívül, hogy a nevük a kampányban különböző lakossági események kapcsán bukkant fel, fideszes politikusokkal összefüggésben.
Magyarán ezeken keresztül tolhatták meg a Fidesz választási kampányát, úgy téve, mintha kulturális támogatásokat osztanának.

Baán a lemondó levelének végén megpróbálja úgy keretezni a történteket, hogy az összes kollégiumot felügyelő bizottság tagjai semmiről sem tudtak:

„Noha a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma valamennyi döntését az NKA Bizottságától teljesen függetlenül hozta meg, s azokról a Bizottság tájékoztatást sem kapott, az így kialakult helyzetben nem tudom felelősséggel tovább vállalni a bizottsági munkát, így annak tagságáról – ahogy azt már Alelnök úrnak megküldött indítványomban is előre jeleztem – mai hatállyal lemondok."

De kik is ennek a nagybetűs Bizottságnak a vezetői és tagjai, amiből Baán és Bús is lemondtak? Az elnöke Hankó Balázs kulturális miniszter, a helyettese a lemondott Bús Balázs volt óbudai fideszes polgármester volt. 3 tagot sztakmai szervezetek jelöltek, ők Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója, Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, valamint Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. A Magyar Művészeti Akadémia is 3 tagot küldhetett: Richly Gábort, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkárát, Tordai Hajnal Jászai Mari-díjas jelmeztervezőt és Ternovszky Béla animációsfilm-rendezőt. Maga Hankó miniszter is 3 tagot jelölhetett, ők a most lemondott Baán, Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója és Kiss-Hegyi Anita, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára.

Ha annyira érdekel a téma, hogy idáig elolvastad a cikket, feltétlenül olvasd el Német Szilvi friss és remek oknyomozó cikkét is arról, hogy a félhomályban dolgozó kollégium hogyan, miért és milyen címen osztogatott hatalmas összegeket Fidesz-kampány közeli szervezeteknek és embereknek.

Kapcsolódó cikkek