Magyar Péter, leendő miniszterelnöki pozíciójában az összeférhetetlenségről szóló törvénynek is meg kell felelnie. Ez kimondja ugyanis, hogy kormánytag nem tölthet be más kereső foglalkozást – néhány kivételtől eltekintve – és nem lehet gazdasági társaság vezető tisztségviselője sem. Márpedig Magyar nemcsak az Európai Parlament képviselője, de az LLM Tanácsadó Kft. tulajdonosa és ügyvezetője is egyben. Ez utóbbira, mint függőben lévő és megoldandó összeférhetetlenség a hvg.hu hívta fel a figyelmet cikkében. Ehhez a Facebookon kommentelt Magyar:
„Köszönöm az aggodalmat, már lemondtam erről a pozíciómról is. Ez rövidesen megjelenik a cégnyilvántartásban”, írta.
A Tisza elnöke mintegy két éve vásárolta ki a többi tulajdonost a cégből, amely az utóbbi időben erőre is kapott: 2023-ban már 11,4 milliós értékesítésből származó nettó bevétel mellett 324 ezres nyereséget könyvelt el, 2024-ben pedig megtriplázta a bevételét, 36 millióra, a profitja pedig a korábbi 51-szeresére, 16,7 millió forintra nőtt.
Magyar az EP-képviselői tisztségéről egyébként még április 17-én nyilatkozott, miután az Országgyűlés alakuló üléséről egyeztetett a többi párt képviselőjével:
„A két pozíció összeférhetetlen, ezért mielőtt felveszem a magyar parlamenti képviselői posztomat, előtte meg kell szüntetnem az európai parlamenti képviselőségemet, mert csak így tudom letenni itt az esküt, és így is fogok eljárni. Ennek a folyamata már zajlik”, közölte.