„További mandátumunk a kormány gazdaságpolitikájának támogatása, ennek is örömmel teszünk eleget, ha először is tudjuk, hogy ez mit jelent, másodszor pedig ha nem gerjeszt inflációt. Az igazság pillanata akkor érkezik el, amikor az új kormány átvizsgálja az idei költségvetést, az ősszel beterjeszti a 2027-est.”
- mondta Varga Mihály jegybankelnök a HVG-nek adott interjújában.
Varga arról is beszélt, hogy az MNB is elemzi a költségvetés helyzetét, látszik, hogy vannak olyan területek, ahol a kiadások a régiós átlag felettiek. Idetartoznak a közszolgáltatások, a vállalati támogatások és egyes jóléti, például sportcélú kiadások. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy
„az új kormány nincs könnyű helyzetben a vállalásaival, mert a költségvetés hiánya a befektetők szerint is magas, célszerű lenne a GDP 5 százaléka körül tartani.”
A jegybankelnököt arról is kérdezték, miért kezdett az MNB a választási kampány finisében óriásplakátokon büszkélkedni a deviza- és aranytartalékaival. Varga ennek semmi köze nem volt a választási kampányhoz, szerinte egy „jelentősen sérült” presztízsű jegybankot vett át, de fontosnak tartja, hogy „a hazai valuta és a monetáris politika intézménye iránti közbizalom erősödjön, ezért kezdtük kommunikálni az eredményeinket”.
A Matolcsy-féle közpénzszivattyúval kapcsolatos nyomozás állásáról Varga azt mondta, iratokat kért be tőlük a Nemzeti Nyomozó Iroda, ezeket átadták. Az MNB felügyelőbizottsága lefolytatott egy vizsgálatot, ennek alapján az igazgatóság tavaly októberben feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen. Jelenleg az igazságszolgáltatás vonalán fut az ügy. A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványnál (PADME) új kurátorokat, a vagyonát kezelő Optimánál új vezérigazgatót neveztek ki, tavaly áprilisban a PADME új vezetése is feljelentést tett. Az új vezetés a vagyonmentésre törekszik. Az alapítványt és a vagyonkezelőjét azért nem szüntették meg úgy, ahogy van, mert igyekeznek menteni a menthetőt.
Varga beszélt MNB-ingatlanok értékesítéséről is. A 23 milliárd forintból felújított balatonakarattyai oktatási és konferencia-központ, a Bölcs Vár és az egykori Burg Hotel lebontása után épült, PADME-hoz tartozó konferencia-központ eladásra vár, mivel Varga szerint a jegybank alaptevékenységéhez nincs szükség ezekre.
A Matolcsy-érában jelentős létszámbővülést (1200-ról 1800-ra ment fel a dolgozói létszám) visszafordították, nyáron 15 százalékos létszámleépítést hajtottak végre, most 1500 fő körüli állománnyal működik a jegybank.
Varga arról is beszélt, hogy július elsejéig hozzáférhetővé kell tenni az adatokat a magántőkealapok végső tulajdonosairól. A nyilvánosság azokhoz az adatokhoz fér majd hozzá, amelyek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy a számlavezető pénzintézet számára eddig is ismertek voltak.
„Csodára azonban nem kell számítani. A magyar bankrendszer hitelezési gyakorlata az elmúlt években átláthatóvá vált, és a sajtó is végzi a munkáját. Jó közelítéssel tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai.”