Kikötött a hantavírusos hajó Rotterdamban, a legénység karanténban

külföld

Kikötött a hantavírussal fertőzött holland tengerjáró Rotterdamban. Az út utolsó szakaszán már csak a hajó legénysége tartózkodott a fedélzeten, miután az összes utas május 10. és 11. között leszállt a Kanári-szigeteken.

René de Vries, a rotterdami kikötő vezetője azt mondta, hogy 25, ellátással és műholdas kommunikációval felszerelt mobilház áll majd rendelkezésre, hogy a legénység tagjai önkéntes karanténba vonulhassanak.

Fotó: NICOLAS TUCAT/AFP

De Vries szerint a kikötő 10 nappal ezelőtt kapott kérelmet a tengerjáró kikötésére, és miután egyeztettek a regionális egészségügyi szolgálattal, beleegyeztek, hogy fogadják a holland zászló alatt közlekedő hajót. De Vries szerint most, hogy a hajó kikötött, „megfelelően megtisztítják, aztán ismét útnak indulhat”.

A hajón három ember vesztette életét, ketten bizonyítottan hantavírus okozta fertőzésben. A kanadai hatóságok vasárnap újabb esetet erősítettek meg, ezzel 11-re nőtt a fertőzöttek száma a tengerjáró utasai között.

Fotó: PETER LIPTON/ANP via AFP

Pénteken az Egészségügyi Világszervezet, a WHO azt közölte, hogy nyolc esetet igazoltak, további kettő pedig gyanús.

Yvonne van Duijnhoven, a GGD Rotterdam-Rijnmond igazgatója szerint a hajó orvosa és ápolója mintákat vett a fedélzeten. Ezeket a hajó érkezésekor megvizsgálják, hétfő délután pedig további teszteket végeznek annak ellenőrzésére, hogy a legénység tagjai megfertőződtek-e hantavírussal. Az Egészségügyi Világszervezet 42 napos izolációt javasolt azoknak, akik elhagyják a Hondiust. (BBC)

Kapcsolódó cikkek