Kétségbeesett online közleményben jelentett be a Népszava szerkesztősége, hogy talán a csütörtöki volt a 153 éves újság utolsó nyomtatásban megjelent lapszáma, a nyomdájuk és a terjesztőjük tulajdonosa ugyanis felmondta a szerződésüket. Mindkét cég a fideszes Mediaworks tulajdonában áll.

Azt ők maguk is elismerik, hogy az alapvető ok a tartozás volt:

„Az újság jelentős tartozásokat halmozott fel a nyomda és a terjesztő cég felé. Mindkettő a Fidesz fennhatósága alá került Mediaworks tulajdona, amellyel korábban is tárgyalásban álltunk a törlesztésről.”

A Népszava legkésőbb 2016-tól kezdve volt a kormánymédia része, de nem közvetlen tulajdon formájában. Rényi Pál Dániel 2019-ben remek cikkben írta meg, hogy 2016 végén Orbán lerendelte magához Hatvanpusztára Puch László vállalkozót, az MSZP korábbi pénztárnokát, hogy vegye meg neki a Népszavát. Akkoriban ugyanis hirtelen az Orbánnal összevesző Simicska Lajos Magyar Nemzete lett a legnagyobb nyomtatott napilap, miután Orbán 2016. októberének elején bezáratta a Népszabadságot, a volt miniszterelnök viszont nem tudta volna elviselni ezt a helyzetet.

A Nemzet később visszakerült Orbánék kezébe, de a rövid pórázon tartott Népszavát továbbra is ők finanszírozták állami hirdetések formájában. Ennek oka az volt, hogy az álfüggetlen lappal a később megszerzett Indexhez hasonlóan a kellőképpen nem tájékozott ellenzéki olvasókat próbálták befolyásolni. Emiatt is engedik el most, hogy már nincs rá szükségük. A Népszava megtarthatta kritikusnak tűnő, baloldali profilját, de ki voltak adva nekik a tiltott témák, például az Orbán-család ügyei. A lapot 2019-ban a korábban szintén MSZP-közelinek elkönyvelt, ám több tranzakcióban is NER-társutas vállalkozó, Leisztinger Tamás vásárolta meg, aktuális tulajdonosa pedig 2025. júniusa óta a Konthermo Hőszolgáltató Zrt.

Azt a szerkesztőség közleménye is elismeri, hogy „kétségtelen tény: az elmúlt években az előfizetői díjak mellett az állami hirdetések tartották életben a lapot, a tavalyi évben azonban elmaradoztak ezek.”

A Fidesz-társutas, az Orbán-rendszer által eltartott újság szerkesztősége ezek után kissé abszurd fordulattal elvhűnek próbálja beállítani magát azért, mert állítólag volt olyan kormányhirdetés, amit nem akartak betenni:

„A kormányzati hirdetések befogadásáról a lap tulajdonosai döntöttek, a szerkesztőséget nem vonták be a folyamatba. Ezzel együtt a szerkesztőségnek határozott fellépéssel sikerült visszautasítania a legaljasabb hirdetéseket, amelyek például bábjátékosként ábrázolták Soros Györgyöt vagy hazug vádakkal támadták Ursula von der Leyent, Volodimir Zelenszkijt és Magyar Pétert. A visszautasítást minden esetben egzisztenciális fenyegetés követte, de a szerkesztőség kitartott az elvei mellett.”

A közleményből kiderül, hogy kik voltak az elmúlt rendszer igazi gerinces hősei. Nem a független sajtó. Nem a civil szervezetek. Nem a tanárok. Hanem az Orbán Viktor által osztogatott közpénzből élő népszavások:

„A Népszava az maradt, ami volt: baloldali újság. Az elmúlt tizenhat évben is következetes kritikusa volt az Orbán-rezsimnek. Kritikus független lapként létezett akkor is, amikor még élt a Népszabadság, és annak galád elsöprése után is, befogadva és publikálási felületet adva a kivégzett szerkesztőség több tucatnyi tagjának. Tettük a dolgunkat, ahogy azt erkölcsi és szakmai megítélésünk diktálta. Nem kollaboráltunk, nem alázkodtunk meg: a szerkesztőség, a lap munkatársai egyenes derékkal, következetes, kritikus attitűddel írták a cikkeiket."

A Népszava a magyar szociáldemokrata mozgalom lapjaként indult 1877-ben; a háború után a kommunisták a szocdem párttal együtt benyelték a lapot is, egész pontosan odaadták a szakszervezeteknek. A rendszerváltás után kisebb privatizációs turbulenciák után a fotósból lett sajtómágnás Fenyő János vette meg, a Vico csoport tagja lett. Fenyő, bár autokratikus tulajdonos volt, a szerkesztőséget alapvetően békén hagyta és jó ideig nem avatkozott bele a tartalomba, így a Népszava a kilencvenes évek elején-közepén kifejezetten minőségi napilapnak számított. Utána – Gyárfás Tamás vállalkozó elleni gazdasági pozícióharca miatt – Gyárfásról már célzottan íratott lejárató cikkeket egy kifejezetten e célra felvett újságíróval, konkurense részben ezért is ölette meg.

Fenyő meggyilkolása után a Népszava kikerült a széteső kiadói csoportból, és fokozatosan az MSZP felé sodródott. A kétezertízes években a lap Puch László tulajdona és az MSZP nem hivatalos pártlapja volt, mielőtt a svájci TGD Intermedia SA nevű cége 2016 februárjában eladta a Szabad Földet és Vasárnapi Híreket (VH) is kiadó magyar Geomédiának. Fél évvel később onnan vásárolta vissza a kiadót egy másik Puch-cég, a 70 ezer euró jegyzett tőkéjű osztrák Horizont Handels und Industrie AG., minmt korábban említettem, Orbán Viktor személyes közbenjárásra. Utána jött Leisztinger, majd a mostani tulajdonos.

A Orbán-rendszer eddig kellőképpen meg nem énekelt hősei közleményükben most az előfizetőikhez és potenciális előfizetőikhez fordulnak:

„Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy kizárólag azokon múlik a fennmaradásunk, akik hajlandóak áldozni is azért, hogy ennek a 153 éves lapnak legyenek még új évfolyamai. A kormányzati hirdetések fontosak voltak, de a másik lábunk mindvégig az előfizetők, az olvasók áldozata volt. Nem politikai támogatásért kilincselünk, piaci alapon szeretnénk boldogulni és azt gondoljuk, hogy meg tudnánk élni - ha majd újra piaci viszonyok lesznek. Addig viszont valahogy túl kell élni.”

Disclaimer: 1994. szeptemberében a Népszava volt az első munkahelyem, ami akkor a néha fegyverrel a kézben mászkáló tulaj miatt kissé félelmetes, ám színvonalas és jó hangulatú szerkesztőségnek bizonyult, Kereszty András főszerkesztése alatt. 1995 elején mentem át a Magyar Hírlaphoz, így sajnos már csak a volt kollégák sztorijaiból hallottam, hogy Fenyő felvett egy embert arra, hogy Gyárfás adóügyéről írjon.