A parlament egyhangúlag (183 igen) megszavazta az egyes tisztességtelen fogyasztói szerződések jogkövetkezményeit rendező törvények felülvizsgálata érdekében az érintett folyamatban lévő eljárások kezeléséről szóló törvényjavaslatot.
A gyakorlatban ez azt jelenti: felfüggeszthetik a még folyamatban lévő devizahiteles pereket, valamint a devizahiteles ügyekben indult végrehajtásokat.
A tiszás Hantosi István és Melléthei-Barna Márton által benyújtott törvényjavaslat több ezer családot érinthet.
Mind a polgári peres eljárások, mind a bírósági végrehajtási eljárások folytatására csak az érintett törvények felülvizsgálatát követően kerülhet majd sor.
A törvény meghatározza azokat a speciális eljárási cselekményeket, amelyeket a végrehajtási eljárásokban annak ellenére indokolt lehetővé tenni, hogy magát az eljárást leállították. Ingatlan árverése esetén indokolt lehetőséget biztosítani arra, hogy az árverési vevő, ha még nem fizette meg a vételárat, ezt csak az eljárás folytatása esetén kelljen teljesítenie, illetve amennyiben a vételárat már megfizette, de az ingatlant még nem adták át neki, úgy a vételárat – az előleg kivételével – visszaigényelhesse. Ez esetben is csak az eljárás folytatásától függően válik esedékessé a vételár megfizetése. A törvény azt is biztosítja, hogy ha az adós maga továbbra is teljesíteni akar, ezt megtehesse.
A kétezres években sokan devizában vették fel lakáshitelüket, ezek az emberek a 2008-as gazdasági válság kitörése után adósságcsapdába kerületek. Ahogy a Gyurcsány- és a Bajnai-, úgy az Orbán-kormány sem oldotta meg a problémát, folyamatosan mentek tönkre családok, miközben egymásnak ellentmondó ítéletek születtek a legkülönfélébb bírósági fórumokon. Több közép-európai országban, így Horvátországban és Lengyelországban is kísért a devizahitelezés és annak következményei.