Bosznia-Hercegovina futballhimnuszának hasonló a sztorija, mint a 2016-os Eb magyar szurkolói dalává vált, már akkor közel két évtizedes számnak, Az éjjel soha nem érhet véget-nek.
A Sziget fesztiválon is többször fellépett Dubioza Kolektiv bosnyák együttes slágeréről, az I am from Bosniáról van szó, aminek eredetileg az égvilágon semmi köze nem volt a focihoz. A szöveg banális, mindenki külföldön akar szerencsét próbálni, pedig nincs jobb hely saját hazánknál.
A több mint 10 éves sláger az amerikai világbajnokság pótselejtezőjén, a Wales elleni meccsen kelt új életre, ezt énekelte a lelátó, és még egy vendégszektort beborító molinót is kifeszítettek: „I'm from Bosnia, take me to America”.
A Dubioza Kolektiv az olaszok elleni, vb-kijutást érő győzelem után kicsit átszabta a számot, bekerült például egy sor a válogatott 2014-es, eddigi egyetlen vb-szerepléséről: „és a gól Nigéria ellen nem volt les”. A most is a keretben lévő 40 éves Edin Džeko ugyanis a felvételek alapján hiába szerzett nyilvánvalóan szabályos gólt Nigéria ellen, a játékvezető nem adta meg, a válogatott így kiesett.
A 26 fős boszniai keretből 12-en születtek Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban.
Bosznia-Hercegovina péntek este 9-kor Kanada ellen mutatkozik be a világbajnokságon. (A dw.com alapján)