Az ablak betörésének fülsiketítő hangja ébresztette fel álmából a 11F ülésen Ljubisa Karovićot, a Görögországból Németországba tartó kora reggeli Ryanair-járaton. Az eset egy Szalonikiből a németországi Menningbe tartó gépen történt, amikor is a Boeing 737-es gép egyik fedélzeti ablaka betört, a 61 éves férfit pedig félig kiszippantotta a nyomásváltozás. Ljubisa Karović alig több mint 100 órával a kórház elhagyása után adott interjút a The Guardiannek. A jobb karján, egészen a hónaljáig és a mellkasáig húzódó égési sérülések és véraláfutások arról tanúskodnak a történtekről, a nyakmerevítőjét pedig hat hétig kell hordania, akkor döntik el majd az orvosok, hogy szüksége van-e műtétre.
„A robbanásra emlékszem”, mesélte a lapnak, elmondása szerint bevillannak képek neki a robbanás hangjáról, amit egyébként minden este hall, és a káoszról, de célja, hogy teljesen meggyógyuljon.
„A fejem és a nyakam még mindig fáj, de életben vagyok. Talán a biztonsági öv mentett meg, hogy be voltam csatolva. De lehet, hogy a sors volt. Hiszek Istenben, és minden nap hálát adok neki”, mondta.
Karovićon kívül egyébként más utasok is beszámoltak egy robbanásszerű hangról, a nő viszont azt is állítja, hogy a repülőgép motorjának egy része tört le, ami aztán az ablakot is betörte.
Ügyvédje, Vaszilisz Ciarasz szerint csak a véletlennek köszönhető, hogy életben maradt a férfi. „Amikor elveszett a kabinnyomás, az mellkastól felfelé kirántotta a légáramlat az ablakon, és azonnal elvesztette az eszméletét. Németországba tartott, hogy megünnepelje a testvére születésnapját. Ehelyett 15 ezer láb magasan a feje és a jobb karja a gépen kívül lógott, miközben a repülő több mint 600 kilométer per órás sebességgel haladt”, mondta.
A Ryanair szerint a légiutas-kísérők kiemelkedő munkát végeztek, noha Karović ügyvédje a szemtanúk elmeséléseire alapozva azt mondta, „mindenki egyetértett abban, hogy a személyzet sokkos állapotban volt, attól tartottak, hogy a gép lezuhan. Az utasok szedték össze magukat, és ők adtak Karovićnak vizet”. Sőt, egy albán utas volt az, aki próbálta bőröndökkel eltorlaszolni az ablakot, az elsőt kivitte a légnyomás-változás, de a második bőrönd már működött.
A 61 éves férfi sokkos állapotban van, nem emlékszik az esetre.
Egy Boeing 737-essel történt az eset nem sokkal azután, hogy felszállt a szaloniki reptérről Németország felé. A 61 éves férfit vissza tudták húzni az utastérbe, a kényszerleszállás után kórházba került.