Megválasztotta a Fidesz az új frakcióvezetőt, Gulyás Gergelyt Bóka János volt európaügyi miniszter követi.
Orbán Viktor pártelnök a következő képpel jelentette be a döntést:
Orbán Viktor szerdán kiáll vele együtt egy sajtótájékoztatóra.
Bóka János is közzétett egy videót azzal, hogy „munkára jelentkezem”. Ebben a többi között arról beszél, nagy felelősség, hogy ellenzékben vannak, a legnagyobb ellenzéki frakció képviselőjeként „a normalitás és a józan ész hangját fogom képviselni.”
Amellett, hogy azt vállalta, megvédi az elmúlt 16 év eredményeit és képviseli a közösségük érdekeit, azt is vállalta, hogy „ember és polgár” marad.
Bóka frakcióvezető-helyettes volt eddig, a hétfői ülésen már ő beszélt Gulyás Gergely helyett, mikor Magyar Péternek kellett válaszolni a napirend előtti felszólalására. Bóka mellett eleinte más nevek is keringtek, végül maradtak a higgadt vonalnál. Mielőtt Bóka miniszter lett, Varga Judit egyik államtitkára volt.
Magyar Péter jó előre betámadta Bókát azzal, hogy az Információs Hivatalnál dolgozott, és bár nem tudja, hogy mit, de „ott biztos nem rózsát termesztenek”. Ez alapján neki sem lesz könnyű dolga a parlamentben.
Az új frakcióvezetőnek van SZDSZ-es múltja is, Szent-Iványi István EP-képviselő asszisztense volt (ő 2004 és 2009 között volt képviselő), majd 2009-ben 15. helyen szerepelt az SZDSZ EP-listáján.
Gulyás Gergely azért mondott le, hogy tiltakozzon az alaptörvény módosítása ellen. Magyar Péter szerint megszavaztatta, hogy mindenki adja vissza a mandátumát, de ez nem ment át. Gulyás ezt tagadta, mondván, nem volt szavazás.
Gulyás egyébként eleve egy évre vállalta a frakcióvezetést, Bókával kapcsolatban ilyenről nem tudni.
Szerdán ülésezett a kormány, a döntésekről és az egyebekről személyesen számol be a miniszterelnök. Percről percre tudósítunk az eseményről.
Szerinte akik azt mondják, jogásznak, közgazdásznak kell lennie az elnöknek, azok nem értik, miért jött létre a Tisza, és mi történt április 12-én.
Sokat elárul a Fidesz állapotáról, ha Gulyás Gergely lemondásáról a Fidesz kommunikációs igazgatója sem tudott.