A héten vagy jövő héten feljelentést tesz a Honvédelmi Minisztérium, mert az előző kormány 500 millió forintért vett szünetmentes tápokat, és ezt nem találják – jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz a parlamentben. Szó szerint azt mondta, „nyilván ez az eljárás el fog indulni, hogy ki rendelte meg, hova rendelte meg, hol vannak az eszközök, és ha nem, akkor miért igen.”
A felszólalásában közölte azt is, változtatnának a források elosztásán is, arányaiban többet költenének a humánerőforrásra, mint a fejlesztésre és a fenntartásra.
Kifogásolta azt is, hogy miközben Orbán Viktor 2024 decemberében arról beszélt, tüdőn lőné magát a gazdaság, ha a hadi kiadásokat 5 százalékra emelnék (ami NATO elvárása), megszavazták az emelést, a magyar hadiipar 75 százaléknyi + 1 részvényét pedig eladták a 4iG-nek. Ráadásul az állam adott kölcsönt az adásvételhez. Azt ígérte, ilyen nem lesz a jövőben, a pénzt a katonákra fogják fordítani.