A Hintalovon Alapítvány után az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesületet is személyesen kereste fel Szabó Bence, hogy átadja az áprilisban bejelentett adományát.
Tavasszal csaknem 280 millió forint gyűlt össze Szabó támogatására, miután kiderült, hogy elbocsátották a rendőrségtől és meggyanúsították, amiért leleplezte a Tisza elleni titkosszolgálati akciót. Áprilisban arról beszélt, hogy a pénz jelentős részét különböző szervezeteknek ajánlja fel: a Hintalovon mellett a Kékvonal Alapítványt, a Zóna Alapítványt, az Oltalom Karitatív Egyesületet, valamint az ügyet feltáró Direkt36-ot is támogatja. Szabó azóta visszaszerelt, és Pósfai Gábor belügyminiszter kabinetfőnöke lett.
Az Oltalom Karitatív Egyesület azt írta, hogy az adományt az Oltalom Kórház fogorvosi rendelőjének korszerűsítésére, valamint a hajléktalanokat ellátó fogászati szakrendelés újraindítására fordítják. „Hálásan köszönjük Szabó Bencének és az őt támogató adományozóknak, hogy lehetőséget teremtettek az elesettek sorsának további javítására. Az ezredes úrnak sok sikert kívánunk belügyminisztériumi munkájához” – írta a szervezet.
A volt rendőrszázados által felajánlott összeget a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekkel kapcsolatos munkájukra fordítják.
A kirúgott és meggyanúsított Szabó Bence támogatására csaknem 300 milliót gyűlt össze tavasszal. Már akkor közölte, a pénz nagy részét eladományozza.