Megszűnik a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum főigazgatójának munkaviszonya – közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
A tárca közleménye szerint a döntést a kulturális háttérintézményeknél elindított átfogó intézményi átvilágítás előzte meg. A vizsgálat a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központra (MNM KK) és annak tagintézményeire is kiterjedt.
Az átvilágítás eredményei alapján Zsigmond Gábor, az MNM KK elnöke kezdeményezte
Sári Zsolt kultúráért felelős államtitkár a Facebook-oldalán azt írta, hogy a vizsgálat során meghallgatták az intézmények vezetőit, az üzemi tanácsokat, az érdekképviseleteket és több tucat munkavállalót. Hangsúlyozta, hogy a minisztérium célja a dolgozók biztonságának, a kiszámítható munkakörnyezetnek és a szakmai működésnek a garantálása.
Tarr Zoltán emellett átfogó szakmai, gazdasági és etikai belső vizsgálatot rendelt el az MNM KK-nál. A minisztérium a közlemény szerint megkezdi a központ decentralizációjának előkészítését is, hogy a hozzá tartozó intézmények a jövőben nagyobb szakmai önállósággal működhessenek. Azt írták, a cél egy olyan közgyűjteményi rendszer kialakítása, amely biztonságos munkakörnyezetet, szakmai autonómiát és hosszútávon fenntartható működést biztosít. A tárca ígérete szerint az átalakításba az intézményvezetőket, az érdekképviseleteket és a dolgozókat is bevonják.
A miniszter begyűjti a dolgozók panaszait.
Csótányok, kamuállások, tízmilliárdos informatikai kudarc és politikai kiszolgáltatottság: válságban az Országos Széchényi Könyvtár, ahol már a minisztérium is rendkívüli vizsgálatot folytat.