Orosz rakétatámadás ért egy ukrán hadiipari rendezvényt Kijev mellett, tízen meghaltak

külföld

Tíz ember meghalt, csaknem százan pedig megsebesültek pénteken, amikor egy orosz ballisztikus rakéta eltalált egy lőteret Kijev megyében. A helyszínen a beszámolók szerint éppen védelmi ipari rendezvényt tartottak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem nevezte meg a támadás pontos célpontját. Közölte, hogy a mentés még tart, a hatóságok pedig vizsgálják a történteket. Ruslan Olijnik megbízott kormányzó szerint az előzetes információk alapján a rakéta egy magántulajdonban lévő gyakorlóteret talált el, ahol rendezvényt tartottak.

Az Ukrán Védelmi Ipari Tanács megerősítette, hogy a csapás olyan helyszínt ért, ahol a hadiipar képviselői is jelen voltak. A szervezet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem vett részt az esemény megszervezésében. Közlésük szerint a résztvevők pontos tartózkodási helyét előzetesen nem hozták nyilvánosságra.

Az ügyben két büntetőeljárás indult. Az egyiket a büntető törvénykönyv háborús törvények és szokások megsértésére vonatkozó, 438. cikke, a másikat pedig a hivatali kötelességszegésről szóló, 367. cikke alapján indították. „A nyomozásnak ki kell derítenie, ki döntött a rendezvény megtartásáról, ki hagyta jóvá a helyszínt, az időpontot és a rendezvény formáját, milyen biztonsági intézkedéseket terveztek, és megfelelően felmérték-e a kockázatokat a hadiállapot körülményei között” – közölte Ruslan Kravcsenko ukrán főügyész. (Reuters, MTI)