Tuzson Bence: Akik a mostani rendszernek a felépítésében részt vesznek, fel lesznek jegyezve és előbb-utóbb felelni fognak

POLITIKA
  • A fideszes Védvonalat vezető Czunyiné Bertalan Judit szerint az erőszakos Tisza-szigetek kuláklistákkal keresik meg a képviselőiket.
  • A képviselő szerint a támogatóiknak is úgy tűnhet, lefagyott a rendszer, valójában továbbra is létezik a Fidesz.
  • Tuzson Bence szerint az ellenállás minden formáját meg kell találni,
  • Brüsszel pedig most példát statuál a korábban patrióta politikát vivő Magyarországgal.
  • Hal Melinda pedig a fiatalok agyáról beszélt, ami úgy deformálódott a digitális világ miatt, mint a bűnözőké.
  • Kötter Tamás szerint műveletlenek az emberek.

„Akik a mostani rendszernek a felépítésében részt vesznek, fel lesznek jegyezve, tudni fogjuk, hogy ki, mit csinált. Akár politikus, akár bíró, akár ügyész. Akik ennek a rendszernek a felépítésében, a bosszúállásban és a jogtalanságban részt vesznek, ezekért a tetteikért előbb-utóbb felelni fognak.”

Ezt üzente Tuzson Bence fideszes képviselő, volt igazságügyi miniszter Tusványoson a „Kritika vagy megtorlás? Hol húzódik a védvonal” címmel megrendezett beszélgetésen Czunyiné Bertalan Judit, Kötter Tamás és Hal Melinda társaságában.

Czunyiné Bertalan Judit, Hal Melinda, Kötter Tamás és Tuzson Bence.
Fotó: Kristóf Balázs/444

Tuzson szerint az ellenállás minden formáját meg kell találni. „Persze a jogi részeket is, ez a mi feladatunk, az Alkotmánybírósághoz fordulás, meg kell próbálni a nemzetközi fórumokat is, de ez önmagában kevés lesz, hiszen mindenki fenyegetés alatt áll”. A képviselő szerint első körben fenyegetés alatt állnak „a volt kormánytisztviselők, akár miniszterek, államtitkárok, országgyűlési képviselők, volt országgyűlési képviselők”. Szerinte a tiszásoknak „eltökélt szándékuk, hogy bosszút álljanak és ezeket az embereket börtönbe juttassák”.

„Ez ellen a lehető leghatározottabban fel kell lépni, mert persze első lépésben ezekről az emberekről van szó, de utána le akarnak menni minden szintre, és a fenyegetést, a félelmet minden szinten fenn akarják tartani. Nagyon rossz irányba megyünk, tehát úgy érzem magam, mintha 1917-ben lennénk, és 17 után jönnek a következő évek.”

Tuzson példaként hozta Sulyok Tamás eltávolítását az alaptörvény módosításán keresztül, az országgyűlési képviselők indulási jogának korlátozását, illetve Hende Csaba alkotmánybírói mandátumának megszűnését.

Említette az új ÁVH-t, ami alatt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt (NVVH) értette. Tuzson szerint a hivatal adat- és információkérésével szemben nincs érdemi jogorvoslat – ennek megtagadásáért magánszemélynél akár 50 millió, gazdasági szervezetnél akár ötmilliárd forintos bírság is kiszabható. Azt mondta, a hivatal állami felügyelet alá vonhat cégeket, és mivel nincs bírósági eljárás, évekig korlátozhatja a tulajdonos rendelkezési jogát.

Fotó: Kristóf Balázs/444

Tuzson boszorkányüldözésnek nevezte az NKA-ügyben zajló nyomozást, amiben már hét embert – köztük fideszes politikusokat – gyanúsítanak különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel. A Fidesz szervereinek lefoglalásáról azt mondta, „nyilván azért vitték el, mert kezdeni akarnak velük valamit, és visszaélésszerűen fel akarják használni ezeket az adatokat.”

Tuzson szerint mivel a liberális demokráciák gazdasági sikerei elmaradnak, Európában csökken a demokratikus intézmények támogatottsága is – említi a német AfD-t és Marine Le Pen pártját, akiket Brüsszel igyekszik ellehetetleníteni. Tuzson szerint Magyar Péter győzelmével Brüsszel demonstrál:

„Azt akarja megmutatni, hogy ha valaki olyan patrióta módon viselkedik, mint Magyarország, az úgy fog járni majd, mint a magyarok.”

Czunyiné ügyvédei a „tiszás erőszakhullám” ellen

Czunyinét május végén bízta meg Orbán Viktor az úgynevezett Védvonal vezetésével – ennek feladata a fideszesek szerint a jogsegélynyújtás, a „tiszás erőszakhullám” dokumentálása, a szükséges feljelentések megtétele.

Czunyiné szerint a választási eredmény sokkot okozott a „polgári közösségben”, de ennél súlyosabbnak tartotta, hogy a választás után sem ért véget a kampányüzemmód. Állítása szerint a Tisza támogatói továbbra is intenzív, sokszor durva támadásokat intéztek a Fidesz és a polgári oldal támogatói ellen. Az ő feladata nem a politika frontvonalában állók, hanem a Fidesz támogatóinak segítése.

Szerinte a Tisza-szigetek tagjai kuláklistákhoz hasonló névsorokkal keresik fel az országgyűlési képviselőiket, „hogy kiket kell eltávolítani” az állami intézményekből. „A listán ott van az is, hogy kiket kéne felvenni a helyükre.”

Fotó: Kristóf Balázs/444

„Tehát jogállamban, arra, amit a frakció, vagy amit mi csinálunk, egyébként nincs szükség, mert a bíróságok végzik a dolgukat, a rendőrség végzi a dolgát. Most ez egy kicsit másként van, de nekünk akkor is meg kell mutatnunk, hogy mi hiszünk és bírjuk a jogállam és a normális jogállamnak az illúzióját, vagy hogy van víziónk erről, és ennek tudatában cselekszünk, még hogyha Don Quijote-i szélmalomharcnak tűnik is, amit teszünk.”

Digitális agyféltekék

Az egész beszélgetésnek volt egy nagyon fura pszichológiai oldala is, amit Kötter Tamás és Hal Melinda hozott be a beszélgetésbe.

Kötter rögtön a beszélgetés elején „rendkívül invazív, új jelenségként” írta le a Tiszát, amely szerinte jogi, verbális és médiaabúzust vezetett be a magyar közéletbe. Szerinte voltak már korábban is „Facebook-pártok”, illetve New York polgármesterét Zohran Mamdanit is példaként hozta.

„A közhatalom mögött álló erők óriási koncentrátumban vannak jelen: pénzügy, média, titkosszolgálat, és […] az Európai Unió szervezetei; illetve a két verőlegényt se felejtsük el, Lengyelországot és Ukrajnát” – mondta Kötter.

Fotó: Kristóf Balázs/444

A gondolatmenetre Hal Melinda szállt rá, aki szerint két éve jelent meg hangsúlyosan az országban a messiásszerep. Szerinte Magyar Péter egy hegytetőn, széttárt karral készült képen vállalta fel ezt a szimbolikát.

„Ott kezdődött szerintem egy olyan súlyos morális lejtő, amin gyakorlatilag elcsúsztunk, mint a banánhéjon, és igazából elérünk lassacskán majd a lejtő aljára. Még nem vagyunk ott” – szerinte még hónapokig tart majd az abúzus, addigra minden társadalmi csoportot elő fognak venni.

Fotó: Kristóf Balázs/444

Hal szerint a mentális hadviselés minden téren folyik, a gyerekek között is. Szerinte a digitális környezet súlyos változásokat eredményezett a harminc-huszonöt év alattiak idegrendszerében.

„A két agyfélteke közötti kapcsolatban lényeges gyérülést látunk” – mondta Hal, aki a fiatalok agyán látott változásokat párhuzamba állította az 1980-as években a deviáns bűnözőkről készült MRI-felvételekkel. Szerinte ott sem kommunikáltak rendesen az agyféltekék.

„Megváltozott az idegrendszer is, legfőképpen a digitális tér hatására, a kék fény hatására önmagában, de az a hihetetlen abúzusmérték és bántalmazásmérték, ami zajlik a hétköznapokban, az is ugyanezt eredményezi” – fejtegette Hal, aki szerint chatbotok és AI-entitások kondicionálják agresszióra az embereket a kommentek között – emögött Kötter szerint nemzetközi tőkés hálózatok állnak.

Hal a neve említése nélkül beszélt Azahriah-ról is, aki szerinte nem is zenész, cserébe külföldről építették fel, és 24 éves létére képtelen épkézláb mondatokat mondani. Szerinte a zenész neuromarketinget folytatott, amikor a drogozásról szóló számában megjelent egy EU-zászló.

Legalább ezen a ponton hadd jegyezzem meg, hogy a fegyverekről, kurvákról és drogokról rappelő kuvaiti-magyar Jaber nevű, Amerikában elítélt rapper pedig nyíltan kampányolt a Fidesz mellett.

Czunyiné ezekről visszafogottabban beszélt. „Van egy polgári közösség, ami olvasmányélmények és tudás alapján tud vitát folytatni, de ez nem feltétlenül van jelen a társadalomban. Lerövidült az értelmezési idő, a türelem és a képesség ahhoz, hogy befogadjunk mélyebb tartalmakat. Ezeknek a mélyebb tartalmaknak tudásban, érzelemben, viselkedésben, morális tartalom van a hiánya, megágyazott annak a cunaminak és annak a bosszúhadjáratnak.”

Még egy megjegyzés: Maga – az emoji-s plakátokkal kommunikáló – Orbán Viktor is nyíltan beszélt arról, hogy elvesztették az értelmiséget. Na mindus.

Kapcsolódó cikkek