Újabb fideszes gyanúsított és letartóztatás az NKA-ügyben

belföld

Az otthonából vitték el kedd hajnalban a Fidesz frakciójának egyik munkatársát, aki kormánytisztviselőként is dolgozik, ő már a hetedik letartóztatott az ügyben. Az őrizetbe vételről a Fidesz képviselőcsoportja számolt be az MTI-nek, de az illetőt Havasi Bertalan nem akarta megnevezni, ők továbbra is politikailag motiváltnak és koncepciósnak nevezi az eljárásokat.

A letartóztatást a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség is megerősítette a Népszavának: Bodó Marianna szóvivő annyit mondott, hogy a gyanúsított letartóztatását különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanújával az ügyészség szerdán indítványozta.

Vele együtt már heten, köztük Bús Balázs, az NKA korábbi alelnöke van letartóztatásban az NKA-ügyben. A gyanú szerint a titkos, 17 milliárdos keretből fideszes celebeket és fideszes képviselőjelöltek választás előtti kampányrendezvényét, valamint Fideszhez köthető szervezeteket támogattak. Az ügyben nyomozók foglalták le kedden a Fidesz teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait is az a párt szervereit biztosító központban.

(Címlapképünkön Bús Balázs szerepel, őt az első között vették őrizetbe, majd tartóztatták le az ügyben)

Kapcsolódó cikkek