Újabb, rendkívül szórakoztató részeket tudtunk meg arról, hogyan játszották el Szijjártó Péter idején a Külügyminisztériumban, hogy micsoda érdeklődés kíséri a Bem téri sajtótájékoztatóit, ahová egyébként csak a baráti sajtó hívták meg, nehogy kellemetlen kérdést kapjon kollégája mellett állva Szijjártó.

Múlt héten írtuk meg, hogy végrehajtás, büntetőfeljelentés és három év kellett hozzá, de végül kiderült, hogy Szijjártó Péter mégsem volt olyan nagy barátja a sajtószabadságnak, mint ahogy azt külföldön szerette hangoztatni.

Gondosan figyeltek arra, hogy ha már a sajtó nagy részét eleve kizárták a „sajtótájékoztatókról”, ne legyenek üres helyek a teremben. Nem is a gondosan figyeltek a jó leírása ennek, hanem inkább a buzgó szervezés, mert alaposan túlbiztosították Szijjártó szerepléseit, a minisztérium számos munkatársát biodíszletnek használva.

Hogyan is nézett ki az elmúlt 5-8 évben, amikor csúcsra járatta a látványvendéglátást a külügyminisztérium?

A Miniszteri Kabinet kiküldött a szervezeti egységek vezetőinek egy levelet, hogy pár nap múlva Szijjártó Péter a konferenciateremben közös sajtótájékoztatót tart külföldi partnerével, az eseményre pedig ezúton tisztelettel meghívják a megszólított szervezeti egység és részlegeinek a munkatársait.

Eddig ez akár egy kedves invitáció is lehetne, hátha valakinek a munka mellett nincs jobb dolga.

De a levelében szerepelt az is, hogy hány fő részvételét várják el, és előzetesen küldjék el a vezetők, hogy kik vesznek majd részt az eseményen.

A munkatársaknak nem volt más dolguk, mint feltölteni a helyeket az 50-60 székes teremben. Az fontos előírás volt, hogy a kezdés előtt már fél órával el kellett, hogy foglalják a helyüket, hogy „mire Szijjártó megjön, addigra már mindenki néma csendben üljön. A sajtótájékoztató végén pedig megtiltották, hogy bárki felálljon addig, amíg Szijjártó el nem hagyta a termet”.

Változó, hogy a szervezeti egységek hogyan oldották meg a biodíszletezést. Az egyik munkatárs szerint „nyilván nem lehet szó szakmai relevanciáról, a főosztályok, titkárságok azokat a kollégákat küldték, akiknek az adott napi munkaterhe ezt a leginkább megengedte, a legkivételesebb esetben volt olyan, hogy a térségért/iparágért felelős beosztott is be tudott ülni egészséges szakmai érdeklődésből”. Több szervezeti egységnél is az volt a menet, hogy a vezetők megkérdezték, van-e, akit érdekel az esemény, mert például pont a területébe vág a téma, de kérdezni amúgy ők sem kérdezhettek. Ha nem jelentkezett senki, vagy nem kellő számban, akkor jött a kijelölés.

Egy másik munkatárs azt mesélte, hogy náluk rotációs elv volt. Miután hetente több Szijjártó-sajtótájékoztatót is tartottak a minisztériumban, így kb. kéthetente neki is mennie kellett.

Nemcsak az volt kellemetlen, hogy fél órával hamarabb oda kellett menni, majd egészen addig csendben ott ülni, amíg Szijjártó el nem hagyja a termet, de rendszeresen túlszervezték az eseményt. Így gyakran előfordult, hogy a más épületekből odarendeltek munkaidőben esőben-hőségben-sárban-hóban átmentek a Bem téri főépületbe, majd közölték velük, hogy fel van töltve a terem, nem férnek már be, mehetnek vissza dolgozni.

A komplett minisztériumot érintő rászervezésre azért volt szükség, mert a meghívott baráti sajtótól érkező pár munkatárs, és a miniszter vendégének a kísérete az 50-60 hely harmadát-felét sem töltötték meg, de azt kellett prezentálni, hogy óriási az érdeklődés.

Így aztán ha a kamera a termet mutatta, ott felbukkanhatott egy bérszámfejtési ügyintéző, a térségért/iparágért egyáltalán nem felelős referens, vagy egy vajszívű helyettes államtitkár, aki péntek délután nem akart már kiszúrni egy beosztottjával sem, és maga ült be a sajtótájékoztatóra. Ahol éppen a sajtótól voltak alig, hiszen a független, de kérdésekkel esetleg az eseményt megzavaró szerkesztőségeknek nem küldtek meghívót. „Rendre előfordult, hogy csak egyetlen újságíró volt ott, az MTI-től. Egyszer szem- és fültanúja voltam, hogy a külügy sajtó főosztályáról egy kolléga lediktálta neki, hogy mit kérdezzen” - mesélte egy külügyes. Szijjártót egyébként ezekre a házi sajtótájékoztatókra is kísérgette 1-2 TEK-es az épületen belül.

Az világos, hogy miért nem hívtak meg független újságírókat a sajtótájékoztatókra, ezzel mentve Szijjártót, hogy ne kapjon kellemetlen kérdéseket. De azt nem igazán érteni, hogy a terem feltöltésének a külügy munkatársaival mi értelme volt azon kívül, hogy a vendég azt láthassa, hogy milyen nagy az érdeklődés. Az élőben közvetített sajtótájékoztatókon ugyanis mindebből kb. ennyi látszott, vagy még ennyi sem, mert végig Szijjártót és a vendégét mutatták. Amit persze lehet, hogy a kivezényelt külügyesek nem bántak.

Volt viszont egy örökös kelléke volt ezeknek a házibuliknak: Budai Gyula, aki a legutolsó időkig a szankciókból fakadó kihívások miatt szükséges gazdaságvédelmi intézkedésekért felelős miniszteri biztosa volt Szijjártónak. Ő állandó résztvevője volt a „sajtótájékoztatóknak", témáktól teljesen függetlenül.