Kedden választja meg a parlament Baka Andrást, aki az 1990-es rendszerváltás utáni Magyarország nyolcadik államfője lesz.
Az utóbbi években nem volt politikai életbiztosítás a poszt. 2010 óta egyedül Áder János töltötte ki az ötéves mandátumát, igaz, ő rögtön kétszer is egymás után. Előtte a plágiumbotrányba keveredett Schmitt Pál alig két év után lemondott. Az Ádert követő Novák Katalin a kegyelmi ügybe bukott bele, Sulyok Tamás pedig a Tisza Párt tavaszi győzelmébe.
A 2010 utáni köztársasági elnökökben közös volt, hogy a Fidesz már a látszatra sem adott, Orbán Viktor hatalmát mindenben kiszolgáló jelölteket választott a kétharmados fideszes parlament. Novák fideszes pártalelnök, Áder fideszes frakcióvezető, majd ep-képviselő volt megválasztása előtt, Schmitt Pál – saját szavaival – felajánlotta függetlenségét a Fidesznek. A Fidesz Sulyok Tamással sem vállalt kockázatot, egy olyan rendszerben volt az Alkotmánybíróság elnöke, ahol ilyen pozícióba csak politikailag megbízható személyek kerülhettek, és ő ilyen volt.
Sulyok Tamás köztársasági elnökként mindenben úgy cselekedett, hogy Orbán hatalmát szolgálja, ezért nem volt meglepő, amikor Magyar Péter a tiszás választási győzelem éjszakáján távozásra szólította fel Sulyokot. Eltávolítása a NER lebontásának szimbóluma lett. Jogvédők is egyetértettek abban, hogy Sulyok az elnöksége idején többször és súlyosan elmulasztotta alkotmányos kötelezettségeit, elmozdítása indokolható, de a kormánynak jobban meg kellene magyaráznia döntését. Sulyok ügyében a várhatóan utódjául választott Baka András is megszólalt, amikor még nem volt szó arról, hogy köztársasági elnökké választhatják. A döntés szerinte indokolható, mivel Sulyok elmozdítása a foglyul ejtett állam felszabadításának egyik kulcseleme.
Baka András megtalálása nem ment zökkenőmentesen. Magyar Péter azon a napon, amikor Sulyok Tamás aláírta a saját köztársasági-elnökségét megszüntető alkotmánymódosítást, azt mondta: „Nem szivarszobákban szeretnénk a legmegfelelőbb jelöltet megtalálni”, vagyis társadalmi egyeztetést kezdeményezett, a pártokat, a közélet szereplőit, civileket és magánembereket szólított fel jelölésre. Másnap 16 közéleti szereplő Nagy Tímea olimpiai bajnoktól Kapu Tibor űrhajóson át Parti Nagy Lajos íróig Polgár Juditot, a világ legjobb női sakkozóját jelölte. Néhány órával később Magyar Péter bejelentette: másnap megkérdezi a világ legjobb sakkozóját, kész-e elfogadni a jelöltséget.
Magyar Péter villámjátszmájából politikai botrány kerekedett, látszatra sokkal inkább volt ez előre megrendezett színjáték, mint társadalmi egyeztetés végén kiérlelt döntés. Végül maga Polgár lépett vissza a jelöltségtől. A miniszterelnök ezt követően már jóval óvatosabb volt a jelölés-ügyben. Három lehetséges jelölttel posztolt fotót, ezeken Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában látható a Vidéki Prókátor néven ismertté vált Fülöp Botonddal, majd Romsics Ignác történésszel, végül a befutó Baka Andrással.
Baka Andrásnak a Tisza párthoz nincs köze, de pártháttere neki is van, az 1990-es parlamentben az MDF-frakcióban ült. A 2010 előtti köztársasági elnökök közül Göncz Árpád az SZDSZ ügyvivője volt (ő volt Áder mellett a másik, aki duplázott, így 10 évig volt), Mádl Ferenc az Antall-kormány művelődési és közoktatási minisztere, Sólyom László az MDF elnökségi tagjaként vett részt a rendszerváltás menetét megszabó Ellenzéki Kerekasztal és a Nemzeti Kerekasztal munkájában.
Ezzel együtt Göncz, Mádl, Sólyom vagy Baka munkásságára illik az alkotmányból vett passzus: „kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.” Az 1956 után életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Göncz Árpád író, műfordító volt, az MTA-tag Mádl Ferenc nemzetközi gazdasági és összehasonlító magánjog neves kutatója, a szintén MTA-tag Sólyom a rendszerváltás utáni Alkotmánybíróság első elnöke volt. Bakának is erős szakmai háttere van, volt az Államigazgatási Főiskola főigazgatója, az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, akit pont a Fidesz mozdított el tisztségéből 2011-ben. Elnökké választása így akár jelképként is felfogható, ahogy Karácsony Gergely főpolgármester fogalmazott: „A NER Baka András kirúgásával kezdődött, most Baka András köztársasági elnökké választásával ér véget.”
Baka András lesz a köztársasági elnökök sorában a hatodik jogi végzettségű (Schmitt Pál és Novák Katalin a két kakukktojás, az utóbbi jogi képzést végzett, ami nem egyenlő a jogász végzettséggel), Göncz Árpád és Schmitt Pál után a harmadik budapesti születésű, és a hetedik férfi.
Ilyen idősen – 73 évesen – első ciklusára megválasztott köztársasági elnöke még nem volt az országnak. Az eddigi csúcstartó a 69 évesen megválasztott Mádl Ferenc.
Baka megbízatása, ilyen se volt még, az új alkotmány megszületéséig, de legfeljebb öt évig szól. Baka vélhetően az utolsó, Országgyűlés által választott köztársasági elnök. A várhatóan két év múlva életbe lépő új alkotmány nagy valószínűséggel már közvetlen elnökválasztásról rendelkezik.
Szombaton, amikor Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény módosítását, úgy tűnt, Magyar Péter az április 12-e óta vívott legnehezebb csatáját is megnyerte. A győztes pozícióból azonban sikerült az első politikai és presztízsveszteségét elszenvedve kijönnie, bár azt nem tudni, ki nem kényszerített hibát vétett, vagy kényszerpályán eltaktikázta magát.
Élete megtiszteltetésének tartja, de nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy magára vállalja egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét.
A leendő köztársasági elnök egy hónapja a Klubrádióban arról beszélt, Sulyok Tamás eltávolításával egyetért, a képviselői ciklus korlátozását viszont elfogadhatatlannak tartja.
Magyar Péter szombaton még amellett tett hitet, hogy füstös szivarszobák helyett közösen döntsünk, majd vasárnap este már azt közölte, hogy hétfőn megkérdezi Polgár Juditot, akar-e ő lenni a köztársasági elnök.
Sulyok Tamás névleg köztársasági elnök volt, de valójában Orbán Viktor kormányát szolgálta. Az eljárás alapesetben elfogadhatatlan lenne, csakhogy a bukott rendszer és az azt kiszolgáló volt államfő nem tartozik az alapesetek közé.
Videóüzenetben reagált arra, hogy Sulyok aláírta és tippeket kért mindenkitől, hogy ki legyen az új köztársasági elnök.