Túlmozogta, elkapkodta – ezt a napot nem Magyar Péter nyerte

belföld

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

Van a 444 belső levelezőlistáján egy évek óta visszatérő poén, „a Fidesz nyerte a mai napot?” levélfolyam, még akkor indult, amikor a propagandamédia erőnek erejével igyekezett bizonygatni minden egyes nap, hogy azt a napot bizony a Fidesz nyerte. 2024 februárja, a kegyelmi botrány kirobbanása, illetve Magyar Péter politikai színre lépése után egyre többször volt ez a kísérletük izzadságszagú, egyre gyakrabban jött olyan levél ebbe a threadbe, hogy a mait nem, hogy a mait sem, vagy hogy a mait sem húznám be egyértelműen és így tovább.

Hogy a mait – ami, mire ezt olvassátok, már tegnap lesz – a Fidesz nyerte volna, azt talán korai még kijelenteni. Azt viszont nem, hogy eljött az „ezt a napot nem Magyar Péter nyerte” thread elindításának ideje is. Önmagában nem rossz eredmény egy politikustól, akit több mint két éven át próbált lejártani a pártállami hatalom, annak mindenre elszánt és minden gátlástól mentes propagandagépezete, majd a végén már a titkosszolgálatok is, hogy ezt ennyi ideig megúszta ezt – ugyanakkor több szempontból is figyelemreméltó, hogy éppen most és éppen egy ilyen helyzetben sikerült látványos kudarcot vallania.

Fotó: Németh Dániel/444

Magyar Péternek a szombat estétől hétfő estéig eltelt 48 órában az államfőválasztás körüli politikai játszmában egy abszolút nyerő helyzetből sikerült abszolút vesztes helyzetbe lavíroznia magát, miközben túlmozgásban és kapkodásban a legdicsőbb Gyurcsány Ferenc-i hagyományokat idézte fel a mögöttünk hagyott napokban.

Magyar ebben a 48 órában szinte minden hibát elkövetett, amit egyetlen topikban politikus elkövethet. Az eset rámutatott arra, milyen markáns különbségek vannak a hatalomgyakorlási és politizálási módszerében, kommunikációs technikájában Orbán Viktorhoz képest, amit akár megpróbálhat a saját javára fordítani, az esetnek hosszabb távon mégis inkább negatív következményei lehetnek a számára.

Amikor szombat délután Sulyok Tamás végül aláírta az alaptörvény módosítását és ezzel együtt a saját halálos politikai ítéletét, elég komoly sikert ünnepelhetett a kormányfő a verbális abúzust emlegető elnöki határozat ellenére is. Ugyanakkor az azóta eltelt események azt mutatják, hogy mintha készületlenül érte volna, hogy a Fidesz által 2024 elején államfői székbe ültetett Sulyok nem küzd tovább. Szombat este óta ugyanis több, egymásnak ellentmondó, nem átgondolt lépése, illetve nyilatkozata volt a miniszterelnöknek a folytatásról. Igaz, nem most adta első tanújelét annak, hogy a személyügyi kérdésekben hajlamos kellő körültekintés és megfontoltság nélkül dönteni. De ami kétszer még szimpatikus gesztus volt, harmadjára már nem bizonyult annak.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Mégsem lesz igazságügyi miniszter Melléthei-Barna Márton

Visszalép a jelöltségtől, mert nem akarja, hogy a sógorság miatt „árnyék vetüljön a rendszerváltásra”.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök

Élete megtiszteltetésének tartja, de nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy magára vállalja egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét.

Gazda Albert
belföld

Bujdosó Andrea: Polgár Judit a legalkalmasabb államfőjelölt

Magyar Péter vasárnap posztolt arról, hogy a sakknagymestert kéri fel köztársasági elnöknek.

Windisch Judit
POLITIKA

Magyar Péter a volt fideszes vezető államtitkári kinevezéséről: Senkit sem rúgunk ki amiatt, mert korábban az államnak dolgozott

A miniszterelnök szerint Nemcsok Dénes ügye „egy vihar egy kanál vízben”, amit az újságírók csinálnak.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Ha így néz ki egy társadalmi egyeztetés a Tiszánál, akkor nem állunk túl jól

Magyar Péter szombaton még amellett tett hitet, hogy füstös szivarszobák helyett közösen döntsünk, majd vasárnap este már azt közölte, hogy hétfőn megkérdezi Polgár Juditot, akar-e ő lenni a köztársasági elnök.

Diószegi-Horváth Nóra
vélemény

A katolikus egyháztól igazolhat oktatási minisztert a Tisza-kormány

A Telex és a 444 is úgy értesült, hogy a korábban a fideszes kultúrpolitikában is szerepet játszó Rubovszky Rita a poszt várományosa.

Urfi Péter
POLITIKA

Még a Polgár Juditot ajánló kiválóságok szerint is lehetne több jelölt a köztársasági elnöki posztra

Megkérdeztük Kapu Tibort, Parti Nagy Lajost és Nagy Tímeát, hogyan állt össze a támogatói csapat. Többeket meglepett, hogy társadalmi egyeztetés helyett Magyar Péter már az első lépés után eredményt hirdetett.

Urfi Péter
POLITIKA

Hétfői bejelentésében ugyan semmi nem utalt rá, most már Kármán András szerint is pályázaton választanak majd NAV-elnököt

Nemrég még úgy volt, hogy a NAV-elnök korábbi helyettese lesz az új elnök. A pénzügyminiszter most már transzparenciát, nyílt pályázatot ígér, meg hogy az elnök nem lesz államtitkár a pénzügyminiszter alatt.

Bódog Bálint
belföld

Polgár Judit nevének említése nélkül beszélt az államfői poszt jövőjéről és „tiszta lapról” Magyar Péter a parlamentben

Szerinte akik azt mondják, jogásznak, közgazdásznak kell lennie az elnöknek, azok nem értik, miért jött létre a Tisza, és mi történt április 12-én.

Rovó Attila
POLITIKA

Pósfai Gábor lesz a belügyminiszter, Melléthei-Barna Márton az igazságügyi miniszter

Melléthei-Barna Márton a Tisza jogi képviselője, és tavaly ősz óta Magyar Péter sógora.

Windisch Judit
POLITIKA