Megnevezte a kormánya utolsó két miniszterét Magyar Péter. Csütörtök késő délután bejelentette, hogy
Magyar azt írta, Melléthei-Barna Márton az utóbbi két évtizedben ügyvédként dolgozott.
Ő 2025. szeptembere óta Magyar Péter sógora.
Magyar azt írta, a rendvédelemben az első feladatuk az lesz, hogy helyreállítsák a területen dolgozók megbecsültségét és tekintélyét.
„A Tisza-kormány alatt végre minden rendvédelmi dolgozó lehetőséget kap arra, hogy munkáját a legmagasabb színvonalon, kizárólag a szakmai előírásokat szem előtt tartva, jogszabályoknak megfelelve, az esküjükhöz hűen végezze.”
Magyar szerint a legfontosabb céljuk, hogy mindenki biztonságban érezze magát az országban.
A rendvédelmi dolgozók felé elvárás „a hatékony szakmai munka, a jogszabályok betartása és betartatása, valamint hogy soha ne felejtsék el, hogy a hazánkra esküdtek fel, nem egy pártra. Kizárólag a magyar embereket kell szolgálniuk, nem pártutasításokat.”
Magyar Péter azt ígérte, hogy a kormánya alatt „nem lesznek érinthetetlen emberek, nem lesznek eltüntetett akták, nem lesznek felülről leállított nyomozások.”
A jövőben a sport is a Belügyminisztérium alá tartozik majd, Magyar szerint a versenysport mellett még nagyobb hangsúlyt kap az utánpótlás-nevelés, a szabadidősport, valamint a fogyatékossággal élők sportja.
Magyar azt írta, Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterként felel a jövőben a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért. Gondoskodnia kell a magyar embereknek járó uniós források hazahozatalát lehetővé tevő jogszabályi keretek kialakításáról.
„Az elkövetkező időszakban az igazságügyi miniszter fő feladata lesz jogszabályokkal biztosítani azt, hogy a magyar emberek ismét egyenlőek legyenek a törvény előtt, hogy megszűnjön a korrupció és helyreálljon a független ellenőrző intézmények, hatóságok szakmaisága és azok működése politikamentes legyen.”
Az igazságügyi miniszter feladata lesz majd, hogy helyreállítsa a jogalkotás minőségét, biztosítsa az átláthatóságot és folytassa le a megfelelő szakmai és társadalmi egyeztetéseket.
A Tisza kampányáról szóló cikkünkben is írtunk Melléthei-Barna Mártonról, aki benne volt abban a szűk körben, amely a 2024-es kezdetektől Magyar mellett állt, és a mai napig a párt első vonalához tartozik. Melléthei-Barna Radnai Márknál is fontosabb bizalmi embere Magyarnak, ő képviselte a Tiszát a propagandasajtó elleni perekben, de egyébként a háttérben maradt, onnan irányította a párt jogi ügyeit. Melléthei-Barna és Magyar Péter szoros baráti kapcsolata még az egyetemen kezdődött.
Magyar pár nappal ezelőtti posztjából kiderült, hogy Melléthei-Barna már tárgyalt Brüsszelben az uniós források hazahozataláról, Orbán Anita, Kapitány István és Kármán András leendő miniszterekkel együtt.
A Magyar Nemzet tavaly kétbalkezes cikkben próbálta besározni Melléthei-Barna Mártont, de a nagy igyekezetben saját magukat sikerült lábon lőniük.
Pósfai Gábor a „jövő vezetői pályázatra” adta be jelentkezését a Tiszához, így igazolt át 2025 elején a Dechatlontól, ahol 19 évet dolgozott, az áruházlánc magyar majd osztrák részlegét is vezette. 2024-ben költözött haza Magyarországra. Az operatív vezetőként adott első interjújában arról beszélt, ő nagyon nem akar Kubatov Gábor lenni. Az operatív irányítást Radnai Márk alelnöktől vette át.
A pártban a szervezet professzionalizálása volt a feladata, amiben forrásaink szerint jelentős eredményeket ért el, sokat tett a Tisza saját terjesztésű újságjának a megvalósulásáért, és a hatékony elszámolási rendszer kialakítása is az ő nevéhez fűződik.
Később Pósfainak is szinte kizárólag kampányfeladatai voltak, az operatív vezetés lényegében egybeolvadt a kampánycsapattal, minden nap egyeztetett Tóth Péter kampányfőnökkel.
Az első nagy közéleti villanása 2017-ben volt, mikor visszaszólt Orbán Viktor miniszterelnöknek. Orbán húsvétkor arról beszélt, a tüntetésektől még a békés és derék keresztény embereknek is viszket a tenyere, mire Pósfai azt üzente, „Viszket a tenyered? Mosd meg és nyújtsd oda Felebarátodnak. Ha már Húsvét van.”
Magyar Péter április 20-án kezdte bejelenteni a kormánynévsort, első körben hét leendő miniszterét nevezte meg, majd pár nappal később kiderült, hogy Ruff Bálint is tárcát kap - ott dolgozik majd Bódis Kriszta kormánybiztosként -, 24-én újabb három névvel állt elő, majd 28-án további két embert jelentett be.
Az új országgyűlés május 9-én tartja az alakuló ülését, ott teszi le Magyar Péter a miniszterelnöki esküt. Az új kormány hivatalosan a rákövetkező napokban alakulhat meg.
Ha már húsvét van. Pósfai Gábor szerint a kormányzati uszításnak drámai következménye van Magyarországon
16 minisztérium lesz a Tisza-kormányban, Magyar Péter 7 minisztert jelentett be hétfő délután, a frakció első ülése után.
Társadalompolitikai koordinációért fog felelni a kancellárián.
Pósfai Gábor a szervezetépítésért felel. Szerinte ez az egyik nagy kihívás a párt előtt, a másik pedig a kormányzóképesség felmutatása.
Ruff Bálint azt mondta, a választás után kapott felkérést Magyar Pétertől, a kampány alatt nem volt formális kapcsolata a Tiszával. A Miniszterelnökséget vezeti majd, ami szerinte nem „halálcsillag” lesz, mint most. Magyar egy másik miniszterét is bejelentette szerdán.
A lesorosistázott magyar ügyvédi iroda egyik tulajdonosa nem más, mint a fideszes propagandaholding, a KESMA egykori jogi igazgatója.
Lannert Judit közgazdász, szociálpolitikus és szociológus végzettséggel is rendelkező oktatáskutató.
Bódis Kriszta kormánybiztosként felel majd a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatás, a szociális és egészségügyi területek összehangolásáért.
A Decathlon korábbi vezetője vette át a feladatait.
Hatvan éve nem nyert akkorát Európában ellenzékből egyetlen párt sem, mint 2026. április 12-én a Tisza. Mi kellett ahhoz, hogy ez megtörténhessen?