Miközben az oroszok szerint remekül halad Paks 2, Magyar Péter arról beszél, ez a vízállás megkérdőjelezi a kiadott környezetvédelmi engedélyt

gazdaság

Magyar Péter hétfőn a parlamentben hosszan bírálta az előző kormányt, azzal együtt, hogy Paks 2-nek már rég működnie kellene, de eddig két „betongödörre” fizettek ki ezer milliárd forintot. Magyar arról is beszélt, ha mostanra megépült volna Paks 2, akkor „most nem csak Paks 1, hanem a biztonsági szivattyú sem tudna üzemelni”, mert nem lenne víz a csatornában.

Valószínűleg erre reagált az orosz atomenergia-vállalat vezérigazgatója a Sztrana Roszatom vállalati portálnak, és azt állította, Paks 2 építése jó ütemben halad. Az MTI szemléje szerint azt mondta, betartják a magyar megrendelővel egyeztetett tervet. Az új kormánnyal is felvették a kapcsolatot, de egyelőre nem érkezett hozzájuk kérdés a kormánytól.

Paks 2-nél februárban kezdődött a reaktorépület alaplemezének első betonöntése, ennek 80 százaléka kész. Egy másik alapgödör kialakításán dolgoznak, itt a tervek szerint év végéig kezdik meg a betonozás előkészítését. Az új atomerőművi blokkokhoz már gyártják a berendezéseket, van, amit már leszállítottak Magyarországra.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Mindeközben Magyar Péter a Duna nagyon alacsony vízállása miatt a kormányzati tájékoztatón bejelentette, elkezdték megépíteni a fenékküszöböt Paksnál, és elsüllyesztenek majd két bárkát, hogy emeljenek a vízszinten.

A Duna megint apadásnak indult, vasárnap, hétfőn érheti el a -132 cm-es szintet. Ez az, aminél le kellene állítani egy turbinát a működő kettőből. Utána sem javul várhatóan számottevően a helyzet, 136-137 centi körül lesz, és 140 körüli szintnél mindent le kellene állítani. Egy kérdésre válaszolva közölte, ez a vízállás megkérdőjelezheti a Paks 2-re kiadott környezetvédelmi engedélyt is.

Kapcsolódó cikkek