Több cég is felajánlotta a segítségét, de NER-es vállalatok nincsenek köztük - a paksi helyzetről tájékoztat Magyar Péter

belföld

Cikkünk frissül

Elkezdték megépíteni a fenékküszöböt Paksnál, ami tartósan segít megemelni a Duna vízszintjét, ezzel párhuzamosan előkészítik a két, 80 méteres bárkát, amelyeket esetleg el kell majd süllyeszteni a partra 45 fokos szögben, hogy a vizet tereljék, jelentette be a szerdai kormányülés utáni Kormányzati Tájékoztatón Magyar Péter. A tájékoztatón részt vett Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal vezetője, és Gacsályi József, Országos Vízügyi Főigazgatóság igazgatóhelyettese is.

A folyó bal parti szakaszon a honvédség katonái dolgoznak, a jobb parti, az erőmű oldalán, a nagyobb vízhozamú részen a kijelölt vállalkozók dolgoznak, mondta Magyar. Több cég is ajánlott fel segítséget, a Strabag Zrt. például ingyen ajánlott fel technológiát, szállítást és alapanyagot, és ugyanez igaz a KÉSZ Zrt.-re is. „Kicsit, de csak kicsit fájóan hiányoznak a NER-es oligarchák és cégek, ők valahogy nem jeleskedtek eddig a felajánlásban, de Szíjj, Garancsi, vagy Mészáros kedvéért elmondom újra a mailcímet, amin a felajánlást meg lehet tenni: duna@vih.gov.hu”, mondta Magyar, aki aztán ironizált kicsit Mészáros jacthjáról, mondván, hátha azt felajánlja majd.

Magyar a tájékoztató egy későbbi pontján a 80 méteres bárkákról is beszélt: az egyiket a Botond hozta Mohácsról, a másik úton van, mind a kettő 10 méter széles, 3 méter magas, a mohácsi híd építésénél teljesítettek szolgálatot, a tulajdonos első szóra felajánlotta őket. Egy bárka 20 centis vízemelkedést okoz majd. Vízzel lehet majd őket elsüllyeszteni, nem kell követ tenni beléjük a süllyesztésükhöz, mint például az uszályokba kellene. Holnap reggelre lesznek a bárkák rögzített állapotban a Dunán a helyükön, hogy ha kell, akkor elkezdődhessen a süllyesztés.

Magyar szerint az elmúlt napokban sokan dezinformáltak a helyzetről és a lehetséges megoldásokról, és főleg azok hangosak, akik 16 évig semmit nem csináltak a helyzet javításáért, pedig Paksnak és az MVM-nek lett volna pénze a fejlesztésre. Azt is felrótta a Fidesznek, hogy semmilyen terveket nem készített, így a jelenlegi kormánynak mindent a nulláról, vagy mínusz tízről kellett kezdeni. Magyar megköszönte a szakemberek munkáját, hogy az utóbbi hetekben 0-24-ben a hazájukat szolgálják, és a magyarok biztonságáért dolgoznak.

A kormányfő azt mondta, apadásnak indult a Duna, vasárnap, hétfőn érheti el a -132 cm-es szintet a Duna, ez az a szint, amelynél le kellene állítani egy turbinát a működő kettőből. Utána sem javul várhatóan számottevően a helyzet, 136-137 centi körül lesz, 140 körüli szintnél mindent le kellene állítani, mondta Magyar Péter.

Kádár Pál arról beszélt, hogy ők hangolják össze az állami szervek működését, komoly ütemterv van a megvalósításra, és minden felajánlást érdemben vizsgálnak majd. A projekt gazdája a Vízügyi Igazgatóság, a tervezésben a BME csapata segített. Az erőmű vezetésére két dologban számítanak: biztonságos üzemeltetés, és a munkálatok támogatása. Az Energetikai Hivatal szaktudása is fontos, a Honvédség a megvalósításban segít. Magyar Péter szinte óránként jelentést kér, van, hogy személyesen vesz részt a bejárásokon, mondta Kádár.

Gacsályi József azt mondta, Paks és Dunaszentbenedek között van a beavatkozási terület, és bemutatta a helyszínrajzot is, zölddel a Dunában keresztben a fenékküszöb:

Gacsályi azt is mondta, várhatóan 30 nap alatt tudják megépíteni a fenékküszöböt, ami a -140 cm-es vízszintet nagyjából fél méterrel emeli majd meg, a nagy vízszintnél, árhullámnál viszont nem lesz jelentősége.

A műszaki részleteket Gacsályi perceken át sorolta, sajnos vízimérnöki végzettség híján ezeket felelősen nem tudjuk most tolmácsolni, viszont ilyen látványos ábrákat tudunk mutatni:


Ez pedig az elsüllyesztett bárkák hatása lesz:

Ha a beavatkozásokat megcsinálják, a paksi erőmű mind a 8 turbinája működni tud majd. A hajózás miatt a fenékküszöbnél valamennyit majd vissza kell bontani.

A „műtárgy” akkor maradhat végleges, ha minden engedélyt megkap majd, mondta Magyar. Most olyan megoldást kellett találni, amely a következő hetekre ad megoldást, és amely a hidegvizes csatornához minél közelebb van, tette hozzá.

A fenékküszöb hatmilliárdba kerül, ezt a haváriaalapból csoportosítják át. Az építésében részt vevő cégek kiválasztása zajlik, és nem abból a kőbányából jön a kő, amelyre sokan gondolnak, mert az drága. A polgárdi bányából jön sok kő, és zajlanak robbantások, mert ennyi kő nem áll rendelkezésre. Utolsó fillérig minden forinttal el fognak számolni a kivitelezők, mondta Magyar.

Arra a kérdésre, hogy miért nem hamarabb süllyesztettek bárkákat, arra azt mondta Magyar, a szakemberek óvatosságra intettek, mert Ausztriában is kísérleteztek hasonlóval, és nem volt teljes siker, másrészt ha valami probléma van a süllyesztéssel, elszabadul a bárka, akkor az olyan gyors vízszintcsökkenést okoz, ami az erőmű havárialeállítását okozhatja.

Ez a vízállás megkérdőjelezheti a Paks2-re kiadott környezetvédelmi engedélyt is, mondta kérdésre Magyar Péter.

Az elmúlt napok tartalmából

A kormány szerdán Pakson ülésezett, Magyar Péter aznap jelentette be, hogy úgynevezett fenékküszöböt építenek a Dunán Paksnál, hogy a rekordalacsony vízállás miatt ne kelljen leállítani az erőművet, és ha kell, két 80 méteres bárkát is elsüllyesztenek keresztben a folyón, amelyek így víz alatti gátként emelnék meg a vízszintet. A fenékküszöb munkálatai pénteken kezdődnek, és éjjel-nappal folynak majd. A bárkákról is pénteken döntenek a tervek szerint. Romániában egyébként hasonlóval próbálkoztak, de eredménytelenül.

A fenékküszöbhöz első körben 35 ezer, később összesen 110 ezer köbméter követ használnának fel. Ez néhány héten belül biztosíthatja, hogy az atomerőmű hűtőcsatornájánál a vízszint ne csökkenjen mínusz 90 centiméter alá, elkészülte után pedig akár egy méterrel is megemelheti ott a Duna vízszintjét. A kormány számításai szerint egy későbbi árvíznél a műtárgy nem jelent majd veszélyt.

A kormányfő a paksi helyzetet helikopterről nézte meg, ami miatt bírálta őt Hadházy Ákos is és fideszesek is, mire Magyar egy kommentben igyekezett megmagyarázni, hogy szerinte ez miért más, mint amikor a fideszesek helikoptereznek.

Múlt hét elején még úgy nézett ki, hogy 44 év után először teljesen leállhat a paksi atomerőmű a Duna alacsony vízállása miatt, ez végül azonban elmaradt, végig működésben maradt az egyik turbina – bár egy ponton ennek a működése is veszélybe került. Hétfőn aztán Magyar bejelentette, hogy visszakapcsolnak egy turbinát.

Hétfőn a szokásos napirend előtti beszédében Magyar Péter szintén a klímaváltozásról, a vízhiányról és ezek következményeiről, például az áramszűkéről beszélt, érintve természetesen a paksi erőmű helyzetét is.

Kapcsolódó cikkek

Magyar Péter: Elkezdődött egy paksi turbina visszakapcsolási folyamata

A múlt héten még az is felmerült, hogy 44 év után először teljesen leállhat az atomerőmű.

Bódog Bálint
belföld

Nem sikerült tartósan emelni a Duna vízszintjét, néhány napra teljesen leállhat a romániai atomerőmű

Az erőmű az ország áramtermelésének 20 százalékáért felel, de az államtitkár szerint a leállás nem érinti a lakosságot, csak az ipari nagyfogyasztókat.

Bódog Bálint
külföld

Magyar: Fenékküszöböt építenek a Dunán Paksnál, szükség esetén két bárkát is elsüllyesztenek

A románoknál is kipróbált módszerről a miniszterelnök a kihelyezett kormányülésen beszélt. Azt mondta, külső beavatkozás nélkül a Duna jövő hétre annyira leapadhat, hogy ismét felmerülhet a paksi atomerőmű teljes leállítása. A kiemelt kormányzati beruházás 6 milliárd forintba kerül.

Német Szilvi
gazdaság

Magyar Péter helikopterrel ment Paksra, de elmagyarázta, hogy ez most más, mint amikor a fideszesek helikoptereztek

A helikopterezésre Hadházy Ákos és Takács Péter is azonnal lecsapott, a miniszterelnök egy kommentben magyarázta el, hogy ez most miért más.

Mészáros Juli
POLITIKA

Magyar Péter: A válság idején nem lehetett minden pártkádert lecserélni a kritikus infrastruktúrák élén, de őket is utoléri a tisztítótűz

Klímaváltozásról, vízhiányról és ezek következményeiről beszélt a kormányfő a parlamentben napirend előtt. Azt mondta, ez volt az első válság, amely politikailag is megosztotta az országot, de véget vetnek az ellenzékbe került Fidesz „legyen minden rosszabb” mentalitásának.

Német Szilvi
POLITIKA

A sekély Duna okozta fennakadásokat hosszú távon kezelő beruházásokat ígér Magyar Péter

A Paksi Atomerőműben ülésezik szerdán a kormány.

Gazda Albert
belföld